KÖRTÉR

Éjfél körül, az utolsó busz már elment. Gyalog igyekszem a Bartók Béla út felé, remélve, hogy ott, vagy a Körtéren elcsípek egy éjszakai járatot. Egyszer csak a sötét utcán egy fiatalember lép mellém, kérdezi: tudom-e hol van a Móricz Zsigmond körtér. Én is oda megyek, gyere velem, invitálom. Miközben együtt battyogunk a sötétben, ő meg-megszólal: ”négy napja nem aludtam, azt sem tudom, hol vagyok”. Talán éppen éjfél, amikor közli: „ha levenném a napszemüvegem, felrobbanna a pupillám." És néha sürgetőn megkérdezi, mikor érünk már oda. Már nincs messze, nyugtatom.

A Kosztolányi Dezső tér egyik piros lámpájánál vissza kell rántanom, nehogy lelépjen egy autó elé. Majd elhaladunk a költő szobra mellett, és míg én a kifeszített Feneketlen tóban megcsodálom a fényárban úszó Szent Imre templom kéttornyú tükörképét ő mobiltelefonálásba merül.

Elhaladunk egy üresen kongó kiadó iroda mellett, ahol nemrég egy nagy rendszerváltó párt helyi központja működött, majd néhány méter után elérjük a Körteret és ezzel szétválnak útjaink. A négy napja nem alvó tinédzser csatlakozik a barátaihoz, én meg átmegyek az éjszakai busz megállójába.

Nem látjátok, micsoda katyvasz uralkodik a körtéren? – úszik be emlékezetembe egykori tanárom bosszús mondata. A Körtértől kőhajításnyira lévő patinás gimnáziumban tanított nekünk rajzot. 1989-et írtunk akkor. Először nem értettük, miért mossa a fejünket, nem csináltunk semmit. Mi közünk bármiféle katyvaszhoz. Mi közünk a Körtérhez? Aztán elkezdtem figyelni a teret. Évszaktól függetlenül mindig idegesen és szürkén nyüzsgött. A rendszerváltás után a „lordok házának” csúfolt szegények étterméből szempillantás alatt gyorsétterem lett és megjelent a tetején egy óriás M betű. A házak tövében pedig a hajléktalanok. Majd elindult nagy erőkkel a metróépítés, a hajléktalanok pedig pár hónap alatt birtokba vették a vadonatúj aluljárót. Aztán Móricz Zsigmond - a domborműve mellé – egészalakos szobrot is kapott a téren. S attól fogva bronzba öntve csendben figyelte a villamossínek mellől a róla elnevezett téren rohanók neurózisát. Majd tovább színesedett a körtéri katyvasz művészeti képlete: fűthető óriás kavicsok jelentek meg a gomba mellett. Az író szobra pedig alighogy megjelent, el is tűnt.

Állok huszonhárom évvel később az éjszaka és az egyre durvább alakot öltő tér közepén. Mellettem a műemlékek műemléke a mára már csak nyíltszíni vizeldének használt gomba. Mocskos ablakai töröttek, falain egykorvolt választásokat minősítő firkák.

E jobb sorsra érdemes épületet délről a metróépítés felvonulási területe öleli. Egymásra halmozott konténerek, pozdorjakerítés, csikktenger, és csupasz föld szúrja a szemet. Szent Imre herceg emlékművének háta mögött pedig a leendő metró felszíni elemei bujkálnak. A hangulatot javítandó tudatos graffitivel díszített pozdorjalemezek védik a metróépítkezést, és kérdezik a városi rohanót: vajon tudja-e mi az a quercus robur? Azaz a kocsányos tölgy, mert a természet innen két megállóra találtatik.

Az M betűs ház szomszédságában felújítási állványzat, arról pedig ötemeletes fiatal lány bámul bele óriás szemeivel az éjszakába. Kencét hivatott árulni a Körtéren átrohanóknak.

Leltározom a katyvasz egyre furcsább elemeit.

S végre befut az éjszakai járat, sietve fölszállok. Csak érjek már haza! A buszon ülve eszembe jut a mellém szegődött, tágult pupillájú, napszemüveges fiatal srác. Vajon az ő generációja képes lesz rendet tenni a körtéri katyvaszban?

Tallián Hedvig

Elhangzott a Magyar Katolikus Rádió jegyzet rovatában..