HA FEBRUÁR AKKOR FURMINT

Immáron negyedik éve ünnepeljük a Furmint Február rendezvénysorozat keretein belül Tokaj-Hegyalja és Somló nagy szőlőfajtáját a sokarcú, és nagy karakteres bort adó furmintot. A bort, melyről Jancis Robinson MW is elismerte, hogy Burgundia nagy fehér fajtájának a Chardonnaynek méltó riválisa.

Kézdy Dániel a Furmint Február ötletgazdája és az esemény egyik főszervezője, a kárpitoslánya blognak elmondta, a borszakma dolgozói is tudják, hogy a legnagyobb fehérekkel képes felvenni a furmint a versenyt, de a hétköznapi emberek tudatában még mindig nem rögzült a fajta. Bár az elmúlt három évben a kitartó munkának és a pincészetek szorgalmának köszönhetően szélesedett a furmintivók tábora. Kézdy Dániel hangsúlyozta, hogy 2010-ben egy öt éves tervvel fogtak neki a programsorozat szervezésének és terveik java részét tartani is tudták. A furmint februári ünneplése mára egész Magyarországra kiterjedt, Budapesten kívül vidéki nagyvárosainkban is tartanak rendezvényeket. Kezdetben csupán kis borboltok és néhány étterem, mára viszont éttermek sokasága csatlakozott a fajta népszerűsítéséhez. Ami a külföldet illeti: tavaly már Angliában és Spanyolországban is volt FF rendezvény, a furmint határon túli népszerűsítésének célországai jelenleg Ausztria és az Egyesült Államok, de még nagyobb erőket szeretnének a szervezők a furmint külföldi népszerűsítése mögé állítani.

A Furmint Február teljesen lefedi a hónapot, azaz minden napra esik rendezvény, a csúcseseményt február 7-én 16-21h között tartják a Vajdahunyad Várában a Mezőgazdasági Múzeumban. Ezen hetven borászat több mint száz száraz, félszáraz, és késői szüretelésű furmintját kóstolhatják az eseményre jegyet váltók, pincénként maximum kettőt. A jegyvásárlást elővételben javasolják a szervezők tekintettel a nagy érdeklődésre. Bővebb információt ezzel kapcsolatban a www.furmintfebruar.hu honlapon lehet szerezni, illetve a helyszínekről a FF facebook oldalán is. Mint Kézdy Dániel elmondta, akkora volt az érdeklődés a borászatok részéről a csúcseseményen való részvétel iránt, hogy nem is tudtak mindenkit befogadni hely hiányában. A résztvevő borászatok sokszínűségét jelzi, hogy icipici egy-két hektáros családi birtok és száz hektáros nagybirtok is lesz az eseményen. Azonban közös bennük, hangsúlyozta a főszervező, a minőség iránti elkötelezettség.

Azon pincészetek, akik nem vesznek részt a kezdetektől a rendezvényen, azoknak a borai előzsűrizésen esnek át. Amelyik itt nem felel, meg azt nem tudják beengedni. „Ezt fel kellett vállalnunk, mert egy bizonyos minőségi szint alá nem mehetünk. Ezeket a borokat vakon kóstoljuk, nyilván nem személyes ízlés, hanem a hiba kiszűrés végett kellett így döntetnünk” - tette hozzá a Furmint Február ötletgazdája.

A csúcseseményen a kezdetek óta jelen van többek között az Oremus, a Hétszőlő, a Disznókő és természetesen Szepsy István Pincészete, valamint a Bott-, a Gizella-, a Balassa-, az Árpádhegy Pincészet is.

Az újonnan csatlakozó furmint termelő pincészetek közül néhány: a Basilicus Szőlőbirtok,  a Pelle Pince, Szarka Dénes. Garamvári Vencel furmintból készített pezsgővel mutatkozik be, Szabó Zoltán Villányból pedig önmagában érdekes, hisz különlegesség, hogy valaki Villányban készít furmintot, hívta fel a figyelmet Kézdy Dániel.

A szervezők szándéka a kezdetektől, hogy olyan kóstolót is tartsanak, ahol nem kell belépő díjat szedniük. Lesz ingyenes háromszáz fős kóstoló a Szimpla kertben, valamint egyetemeken is tervezik népszerűsíteni ezt nagy magyar fajtát, a furmintot.

 

Tallián Hedvig