MEDENCEPART?

Napfényes, szeles időben érkezem az uszodába. Kifekszem a szabadtéri medence partjára. Eszembe jut Szepsy István egy gondolata legfrissebb interjúmból: „Az ima nem Istenhez szól, mert ha nem imádkozol, akkor is pontosan érzékel Isten. Ez nem kérdés, mert Isten benned van. Az ima, az elmélyülés, a meditáció viszont értünk van, hogy megtaláljuk a békét. És vissza tudjunk kerülni újból és újból a tudatosságba, mert a tudatosság öröm.”  Majd Tolle mester féle meditációba merülök. Szép lassan összeolvadok a világgal. Meseszerű öröm és béke állapotában leledzem. Eközben a testem, akiről azt hiszem, hogy „én vagyok” egy darab nehezék csupán. Határára jutok a „ki tudok-e lépni a testemből”? állapotnak. Meg a gondolatnak. De még nem tudok. A testem nem enged, vagy az egóm. Mindegy. Mégis benne vagyok hosszan a békében. Az örömben.

Háromnegyed óra múltán visszatérek. Felkelek és békés, isteni nyugalomban kuporgok a napfényben. Egyszer csak ezt hallom a medencéből: Istenem, milyen jó magára nézni!

Odafordulok és megköszönöm. Mire a férfi így szól, sugárzik!

De hisz maga is képes erre! - mondom neki.

Jógázik? - kérdezi.

Nem, csak befele figyelek. Majd bemegyek a vízbe és úszom. A víz hőmérséklete anyaméhet idéz bennem. Ragyog a nap. Tempózom és sírok a kukkerem rejtekén. Öröm vagyok.

Tallián Hedvig