Hova-vágyó honvágyra nincs felelet

már majdnem itt vagyok és itt lenni veszteség

vércseppes kínlódó a vidék

ott lenni, akarok dúsban, ízben, vastagban 

kábult izomfájdalomban s elmúlt magyar-okban

újabb borosüveg ha loccsan

már csak engem érdekel,

mert csak nekem van.

Ajándék.

Benn kicsit kapar,

mint fény falon a soha nem volt magyar.

Nem létező honvágyam a másnapos távolság szétrúgta,  

ráült a láda fogásnélküli nyűgös súlya

és húzza.

Nekem itt nincs otthonom

Ivócimborák, tivornyák,

festett luvnyák fújolják.

El innen kiáltja, s haragszik a világra.

Érkezése ténfergés,

mint narkós a tű nélkül

a világ beszűkül

egy szobányi a hazája

s egy képernyőn néz bele az elhagyott világba

vissza vissza

hónapok hiába telnek

a nappalok erőtlen menetelnek

a szabadság hiánya ez maradt utána

három év hiába?

Tallián Hedvig

London után fél évvel, Budapest, 2010. március