A szülőföld és a család megtartó ereje, valamint a nagyapai hit adja mindennapjainak talapzatát. A határon túl, kisebbségben élő borászok közül a felvidéki Muzslán gazdálkodó BOTT FRIGYEST faggattam magyarságról, ösztönről és a Kárpát-medence kincseiről.

(A portré rövidített változata a VinCE Magazin 2013. októberi számában jelent meg.)

Tehervagonban vitték el a második világháború idején anyai nagyapámat. A vagon sarkában talált egy palackot, belerakott egy üzenetet megcímezve, hogy értesítsék fogságba eséséről a feleségét. Az üzenet Romániából érkezett meg a három gyerekkel egyedül maradt nagyanyámhoz. A háború véget ért, de nagyapám csak nem jött. Már mindenki lemondott róla, amikor lefagyott lábujjakkal, de hazatért. Hitében soha nem lehetett megtörni. Még nyolcvannégy évesen nehezen mozogva is diófát ültetett az unokáinak.

Édesapám 1941-ben született az első bécsi döntés értelmében Magyarországon. Viszont mire iskolába került - Csehszlovák fennhatóság alatt voltak ismét - és megbukott elsőben szlovákból, mert egy szót sem beszélt. Jómagam a katonaságnál tanultam meg szlovákul egész jól beszélek, a feleségem Zsuzsa viszont perfekt, mert sokat dolgozott szlovák környezetben. Nagyszüleim ugyan megúszták a kitelepítést, de még a nyolcvanas években is évente csak kétszer jöhettünk Magyarországra, miközben a határfolyó Duna három kilométerre folyik tőlünk. Ha meg átjutottunk az anyaországba, akkor nem értették, hogy ha csehszlovák rendszámú az autónk mégis miért beszélünk hibátlanul magyarul.

Magyar vagyok, senkinél sem több, sem kevesebb. Tartozni kell valahova, de soha fel nem vetődött bennem, hogy elhagyjam a szülőföldem. A politika próbálja a szlovák-magyar viszonyt tudatosan kiélezni, de soha nem volt gond a békés együttéléssel. 

Igazi letisztult életforma volt nagyapámé, önellátó gazdasággal, komoly természet ismerettel, mi meg sem közelítjük az ő és kortársai tudásszintjét. A kommunisták végül szinte mindenüket elvették, ami megmaradt abban cseperedtem bunkert építettem, galambokra lőttem. Máig orromban érzem a levegőben szálló kamilla illatát.

Motorbiciklit akartam tizennégy évesen, ezért elmentem lencsét tisztítani egy hónapra és megvettem belőle a motort. Tizennyolc évesen meg kalandvágyból kimenten Bécsbe dolgozni, annyira önálló akartam lenni. Állattenyésztő mezőgazdász a végzettségem, de a bécsi kaland és a katonaság után apám vetőmagos cégében kezdtem el dolgozni. Végül a sörgyártás melléktermékét, sörtörkölyt árultam szarvasmarha tenyésztőknek, és amit ebből kerestem azzal raktam le a borászatunk alapjait.

Bott Frici

A népszavazás vasárnapja 2004. december 5-e jel volt számomra. Vallom, hogy minden rossznak meg kell találni az üzenetét. Legnagyobb gyermekem Frici megkérdezte aznap este, hogy akkor mi nem vagyunk igazi magyarok? Dehogynem! - válaszoltam és még aznap este eldöntöttem, hogy eladom a Magyarországon Nyergesújfalun vásárolt frissen telepített első szőlőmet és itthon megkeresem azt a termőhelyet, amivel üzenni tudunk a világnak.

Muzsla az esztergomi Prímás Pince szőlőskertje volt Trianonig. Ma hivatalosan Dél-Szlovák Borvidék, de a Garam-mente, Kürttől Garamkövesdig egészen különleges és megkülönböztetést érdemlő. A fájdalmat okozó népszavazást követő tavaszon, egy jó barátommal felmentünk Muzslán a hegyre, lenéztem, megláttam az idős tőkéket és tudtam, hogy itt akarok birtokot. Ma már tíz hektáron gazdálkodunk és folyton tanulunk. A vendégházunkban a gyerekeink pedig be-besegítenek. Mesébe illőnek érzem a történetünket. Ha hisz az ember valamiben, abban akkora erő van, hogy ott nincs helye kételynek.

Impulzív ösztönös ember vagyok nemcsak borvidéket, de feleséget is így választottam. Zsuzsát egy pozsonyi magyar bálon ismertem meg 1993-ban. Négy hónap múlva megkértem a kezét, és nyáron összeházasodtunk. Semmi értelme nincs hosszú évekig egymást tesztelgetni! Ha nem megy ösztönből és hittel, akkor minek? Óriási öröm, ahogy reggel felébredek és ott a feleségem mellettem, majd előjön a három gyerek Frici, Zsuzsi és Marci, és együtt megreggelizünk. Mindenki sokkal boldogabb lenne, ha meg tudná élni minden pillanatát a napnak. A boraimmal is ezt a pozitív üzenetet akarom közvetíteni. Mert erre és a szeretetre van az embereknek a legnagyobb szüksége. Aki már kipróbálta, amit Csaba testvér mond, hogy jónak lenni jó az tudja, hogy ezt kéne gyakorolnunk minél többet. Ha a család mindenhol működő, szeretet teli közösség lenne, akkor rend lenne a világban.

Muzsla igazi adottságait bemutató bort talán majd csak az unokáink fognak kóstolni. De küldetésemnek érzem, hogy megtegyük az első lépéseket ebbe az irányba. Burgundiában három éve nem csak azt láttam, hogy sok generáció felhalmozott tudása mit hoz létre szőlőben és borban, de a helyi piacot is. Hiszem, hogy a mi vidékünkön a bor mellett a helyi kézműves ínyenc termékek a sárgabarack, a tökmagolaj, a tejföl, a házikenyér és társaik komoly lehetőséget rejtenek magukban. Hiszem, hogy a tökmagolaj a Kárpát-medence olíva olaja.

A gyerekekre nem rátelepedni kell, hanem türelemmel kivárni, hogy megtalálják a maguk feladatát, extra öröm, ha a családi gazdaságban. Az olaszoknál ez nagyon jól tud működni. Ha nem vonzó egy családi gazdaság a gyerek számára, akkor öncélú az egész. Az előző rendszerek egyik legnagyobb hibája, hogy szétzúzták a családot. Frici fiam ma már borászati tanulmányokra készül, a két kisebb pedig a vendégházunkban veszi ki a részét a munkákból. Csillog a szemük, ahogy a konyhán segítenek. Sőt, a séf úr is kikéri a véleményüket.

Birtokunk ültetvényei felerészt már a filoxéra előtti fajtákból állnak. A kadarka, a juhfark, a hárslevelű, és a furmint visszatelepítésével a felelősségem is óriási, viszont rengeteg elismerő visszajelzést kapok, és tudjuk, hogy főleg a régi fajták használatával lehetünk érdekesek és sikeresek. Az évről-évre megszerzett tapasztalatok és a fejemben összeállt rendszer alapján haladok előre, de a megérzéseim nélkül ez nem lenne teljes. Szeretném megmutatni a termőhelyet a boraimon keresztül és bízom benne, hogy a muzslai bor a közeljövőben ismét világhírű lesz. Mindig jobbat és jobbat csinálni erre törekszem, ezt szolgálja a belső tűz és a fanatizmusom.

Csak az anyanyelvemen tudom elmondani az érzéseimet, épp ezért nehéz tolmács segítségével lebonyolítani egy-egy kóstolót. A sikerünkben szerepe van annak, hogy magyarul beszélünk és gondolkodunk, ebben biztos vagyok. Vágyam, hogy a helyi ínyencségekkel teli asztalt nyolcvan éves koromban úgy üljük körül, hogy a család közel húsz tagot számlál.

Tallián Hedvig