Távközlési szakemberből tért vissza gyökereihez, és ezzel a lépéssel nem kisebb feladatot vállalt, mint hogy a Ság-hegyet elővarázsolja a Somló árnyékából. DÉNES TIBOR ősökről, szenvedélyről, főzésről és birtoképítésről vallott.

(A portré a VinCE Magazin, Amiért élek rovatában 2016 őszén jelent meg.) 

Apai ágon őrségi kisnemesi családból származom, Dienes Bálint nevű ősöm II. Miksa császártól kapta a kutyabőrt 1725-ben. Anyai ágon pedig alsó-ságiak vagyunk és az 1750-es évek Elzászáig vezet a genealógia, onnan települtek Magyarországra a szőlőműveléshez, borkészítéshez értő evangélikus őseim. Anyai nagyapám megtermelt szőlőjének mustját a Badacsonyi Pincegazdaságnak adta el. Gyerekként imádtam a szüreteket, mert kivettek az iskolából. Egyetemistaként - édesanyám irányítása mellett - már komolyan dolgoztam a szőlőben. Sőt büszke vagyok rá, hogy meg tudom a gabonaféléket különböztetni egymástól.

Élénken él bennem a kép a sárga linóleumos asztalról a decis poharakkal, és az, ahogy nagyapám újratölti őket. Négy éves voltam, az asztal körül álló lábak közt besurrantam, megragadtam az egyik újratöltött poharat és lehúztam a deci bort. Borzalmasan becsíptem. Máig emlékszem az akkor megtapasztalt kemény, szikár, férfias somlaira.

Tele voltam sebekkel. Folyton felrúgtak, de imádtam focizni, naponta jártunk a grundra. Szerettem volna komolyan futballozni, még a celldömölki gimnáziumi évek alatt is. A foci végül álom maradt csupán. Édesapámtól – aki a szombathelyi Haladás szerelmese volt - örököltem a labdarúgás iránti szenvedélyt. Ugyanakkor jól rajzoltam és a Balatonon portrézással kerestem meg a nyárra valót.

A borokkal komolyan a kilencvenes évek közepén kártya partikon ismerkedtünk. Borospalackokkal teli szatyrokkal megpakolva jártam haza ezekben az időkben. Kóstoltunk becsülettel. Személyes sikerem, hogy egyik barátomat sikerült leszoktatnom a vörösboros kóláról és a barriqueolt borokon át mára eljutott a fehérborokhoz. Feleségemmel, Edittel egyik házassági évfordulónkat pedig a Gresham Palota mögött, az akkor még működő La Fontaine étteremben egy nagy bordeaux-ival tettük emlékezetessé.

Állatorvosi terveimről egy gödöllői előkészítőn a biokémiával szembetalálkozva mondtam le. Erősségeim a matek és a fizika végül Győrbe vittek. Villamosmérnökként diplomáztam. Csupa olyan tanár adta át a tudását, aki űzte is a szakmáját. Hat hónapnyi Matáv gyakornokság után tesztmérnökként indult a pályafutásom. Egy nemzetközi projekt levezénylését követően váltam ténylegesen is vezetővé. Hálózatüzemeltetési pályafutásom csúcsán négyszáz embert irányítottam. Közben komolyan elkezdett érdekelni a szervezet-fejlesztés, de az idősebb korosztály régi vágású vezetőivel való folyamatos konfrontálódás miatt végül távoztam a Telekomtól.

A végkielégítésemből épült a Dénes Hegybirtok. Az enyhe depressziótól és a támfal építés kőcipelésétől fogytam húsz kilót. Ekkor már nagyon komolyan vettem a szőlőt. A családi alapokhoz 2005-ben újabb területeket vásároltam és már egyáltalán nem hiányzott a multicéggel együtt járó nyüzsgés. Sajnos majdnem ráment a házasságom a birtoképítésre, de mára felzárkózott mellém a feleségem is.

Sokat köszönhetek Liptai Zsoltnak. Két-három éven át sokat segített borászatunk elindításában. Ő noszogatott, hogy nevezzem a 2006-os olaszrizlingünket a Pannon Bormustrán, a bor a verseny csúcsbora lett. Nagy ugrás volt ez az eredmény, mert a legelső borunkat 2005-ből rettenetesnek tartom, de azt még más metszette. A piac összeomlása 2008-ban komoly kihívást jelentett, hisz addigra már felépítettük a birtokot, beleöntöttünk egy rakás pénzt. Ez az időszak jó volt a szakmai építkezéshez és kapcsolatépítéshez. Sokat kóstoltunk a helyiek Györgykovács Imre, Fekete Béla borait, és próbálgattuk a tokajiak Szepsy István, Áts Karcsi, Demeter Zoli borait is.

Dénes Tibor

fotó: Móricz-Sabján Simon

A Somló árnyékában a Ság-hegy egyelőre fehér folt a térképen. Első vagyok a piacon a hegyünkről. A telkek szétaprózottsága miatt lehetetlen vállalkozásnak tűnik az építkezés. Jelenleg három hektáron gazdálkodunk. Folyamatos bővítésben gondolkodom körülbelül tíz hektárig, apró házakból álló pince rendszerünket is e tervhez hozzárendelten fejlesztjük. Olaszrizling, rajnai, szürkebarát, chardonnay, kékfrankos és nagy szerelmem, a furmint adják választékunkat. Fajtánként palackozunk ugyan, de a magam szórakoztatására már a házasításokkal is kacérkodom. A hiányos és vegyes telepítések illetve az elöregedések miatt nagy erőkkel dolgozunk a szőlőfelújításokon. A napi munkából a család valamennyi tagja kiveszi a részét.

Előre regisztrálni kell a konyhánkban, hogy ki mikor alkot, mert a feleségem, a lányom Mira, és én is imádunk főzni. Ha pedig együtt főzünk, az az igazi felüdülés, ilyenkor alig férünk el a konyhában. Részemről a húsok és a halak elkészítése a feladat. Apósoméknál disznóvágásokon az állat lebökésén kívül a feldolgozás minden fázisát el tudom végezni. Az Adrián és a mediterráneumban otthonosan mozgunk. Élvezzük a gasztronómia felfedezését mindenfelé.

Somló és a Ság-hegy környékén élő hagyomány, hogy az esküvőkön a vőlegény borban mossa meg a menyasszony lábát. Ezt én is megtettem a saját lakodalmunkon. Sőt, a vasárnapi gőzölgő húslevesbe is öntünk egy kis fehérbort, hűtendő a forró levest. A magyarsághoz a kultúrán keresztül érzem a kötődésemet. Megerősít, hogy Ambrus Lajos író barátom, nemcsak írásaiban örökíti meg borvidékünket, de maga is művel szőlőt.

Önmagamba vetett hiten keresztül érzem Istent magamhoz legközelebb. Nagymamám rendkívüli módon gyakorolta a vallást. Reformátusok vagyunk, Istent fontosnak tartom, de a vallást nem. A bor szakralitása nem kérdés számomra.

Tallián Hedvig

Kijárta Európa nagy borászati egyetemeit. Néhány éve azonban már a családi borászat hétköznapjaiba igyekszik belesimulni. Szülőkről, stílusgyakorlatról, főzésről és víziókról is vallott IFJABB HEIMANN ZOLTÁN.   

Klasszikus európai paraszti kultúrát tartott fenn családunk a XVIII. század közepe óta. Az elmúlt évszázad négy generációja négyszer kezdte újra a paraszti gazdaság felépítését. Én már csak a nagyapámat ismerhettem, aki nagy aktivitású épp ezért megkerülhetetlen és megosztó személyiségnek számított Szekszárdon, és ezt megörökölte tőle édesapám is. A rendszerváltáskor csupán fél hektár szőlőnk volt, amit eleinte hobbiból művelt nagyapám, aztán a növekedésnek induló birtoknak a kilencvenes évek végéig ő volt a helytartója.

Uzsonna blog, ez volt a címe imádott magyartanárnőnk inspirációja nyomán közösen írt naplónknak. Ebbe írtam le tizenhat évesen, hogy borász leszek. Világmegváló ötletekről, Ákos koncertről, Tolkienről írtunk ebbe az osztálytársakkal. A bulik közül az egyik osztálykirándulásra egy karton bor is érkezett velem, és elmagyaráztam az osztályfőnöknek, hogy nem azért iszom, hogy berúgjak, hanem azért rúgok be, mert iszom. A családi legendárium szerint édesapám nem átallott a keresztelőmön pár csepp bort is tetetni a keresztvízbe.

Kulturális finomhangolás, talán ez a legnagyobb előnye, hogy nagy borászati egyetemeken Geisenheimben és Montpellierben is tanulhattam, illetve, hogy a magyaron kívül németül és angolul is megtanultam, de a franciával és az olasszal is elboldogulok. S, bár jól hangzik, hogy nemzetközi szintéren tanultam a szakmát, mégsem igaz, hogy többet tudnék annál, aki itthon szerzett diplomát. Láttam a világtrendeket, például hogy mennyire fontosak az autochton fajták. A bolygó minden tájáról szerzett barátaimon keresztül pedig látom, hol épp mivel küzdenek. Igazi kihívás a nemzetközi szemüvegen át kapott információval a hazai helyzetre hasznos válaszokat adni. A borászat lassú ciklusokban működik, fontos a vízió, mivel csak így lehet változást átvinni egy birtok életében.

Generációmnak ki kell próbálnia nem megszokott utakon is járni és a tapasztalatokat szintetizálni, ugyanakkor azt is érzem, hogy a fiatalabb generációnak idő kell a szakmai egyenrangúság eléréséhez. Így aztán a generációváltás lényegében egy évekig tartó összesimuló folyamat. Az egyetemen erről tartott előadást hitetlenkedve hallgattam, de ma már belátom, hogy igaz. 

Ifj. Heimann Zoltán

(Acsai Miklós felvétele)

Példakép, mi több hős számomra édesapám. Gyerekként sok időt töltött a nagyapja mellett. Megtapasztalta a paraszti életformát, tudja mi az böllérkedni, vagy kiganézni a disznóólat. Általa indul újra a század derekán megtört birtokfejlődésünk. Nagyapám testi gyengülésével a pincészet feletti helytartósága is véget ért, szüleim pedig lassan ráébredtek, hogy miután rengeteg energiát és pénzt invesztáltak a birtokba, muszáj teljes energiával átvenniük az irányítást. Édesanyám vált a borászat napi aktualitásainak felelősévé, még a Soós István Borászati Technikumot is elvégezte. Édesapám pedig hozta topmenedzseri gyakorlatából a koncepció meghatározással és irányítással járó szerepkört, amit a borvidékre is kisugároz. Szokása fennkölten fogalmazni, mert szeretné Szekszárdot jobb helynek látni és azzá tenni. Sajnos sokan nem értik a motivációját, a közösség érdeke iránti őszinte elkötelezettségét. Ráadásul még azt is szeretné, ha a borásztársadalmon belül is működne a tiszta kommunikáció, az egy irányba tekintés. Látom az esendő oldalát, hogy mennyire bántják a támadások és a felesleges konfliktusok, miközben persze önként vállalja a közösségi feladatokat.

Első teljes szüretemet Dél-Tirolban dolgoztam végig. Itthon egyelőre csak négy évnyi saját tapasztalatra tudok visszatekinteni. Ezalatt két meleg és két hűvös évjáraton vagyunk túl. Felelősségem pedig csak tavaly óta van a családi borászatban. Türelmetlen vagyok, mert látom a lehetőségeinket, és már szeretnék találni magam mellé egy olyan munkatársat, aki hosszú távon mellettem áll a szőlőmunkában. Kétségtelen, hogy a kékfrankos a kitörési pont. Nemcsak megbízható, de a borokkal szemben támasztott esztétikai célomnak is megfelel. A túlérettséggel és koncentrációval szembemenve én az eleganciát és savszerkezetet helyezem piedesztálra. Élvezem a stílusgyakorlatokat is, azt ahogy például a 2014-es Tannatunkkal bántunk. Fajtakarakteres, bisztrós bor született.

Sokszínű termék a bor, gazdasági és kulturális vonatkozásai is jó beszédtémát adnak a mai Magyarországon, és számomra sem csupán a szekszárdi vöröset jelenti. Ráadásul az emberi döntések hatására ugyanaz a fajta adott termőhelyen is sokfélévé válhat. Saját érdeklődésem a bor iránt kezdetben, választott szakmámon túlról, a dizájn és az üzenet megfogalmazás irányából indult el, Szerettem eljárni a borkóstolóinra, a címkéken töprengeni. Sőt, első honlapunkat is én csináltam. Dédelgetett vízióm, hogy a szekszárdi borokat friss és hiteles megvilágításba helyezzem, sallangok nélkül, közérthetően. De mélységeit is feltárva a borra nyitott érdeklődőknek. Úgy sejtem, hogy ebben komoly segítségemre lesz a jövő technológiája is.

Jó rizottót készítek, bár még nem elég széles a „szókincsem” a főzéshez. Hamarosan saját lakásba költözöm, és áttörést tervezek konyhaművészetemben. Öcsémtől, Gábortól, aki szintén gourmand - és Németországban szerzi orvosi diplomáját -, kaptam On Food and Cooking címmel egy könyvet, úgyhogy lesz miből elsajátítani a húsok elkészítési technikáját. Mint a bor esetében a főzésnél is izgalmas a folyamat, hogy miként lesz az alapanyagból valami merőben más és új.

Ifj. Heimann Zoltán

(Acsai Miklós felvétele)

Szekszárdon csupán két éve élek, így itt kortársi baráti kapcsolataim alig vannak, viszont az egykori néptáncos múltamból és az egyetemi időkből sok barátot szereztem. Nemrég egy francia osztálytársam esküvőjére voltam hivatalos, ahova a menyasszony Kecelről érkezett. Házasodni egyelőre nem készülök, de szeretném megtalálni a társam. Ritka az a lány, aki nem ijed meg a gazdasszonyszereptől.

Számomra a kereszténység elsősorban kulturális fogalom, ugyanakkor a feltétlen szeretet általi nyugalmat is érzem benne. Elfogadó, támogató családból jövök és ennek ereje a családi együttlétben, és az alkotásban is megjelenik. Hétköznapira lefordítva mindezt, édesanyám például ragyogóan végzi a családi melegséget megteremtő és a vendégek kiszolgálását is magában foglaló szerepet. Emelkedett szinten pedig, katartikus élmény volt átélni, hogy szüleim házasságuk harmincadik évfordulóját a pannonhalmi bazilika altemplomában erősítették meg, ahol öcsémmel mi lehettünk a tanuk.   

( A portré a VinCE Magazin Amiért élek rovatában jelent meg 2015 őszén.)

Tallián Hedvig

Jásdi István jobb keze, de ma már Csopakon a Guden legendát feltámasztó pince is az ő készítette borokra büszke. A Felvidékről a tizenhat éve Csopakra költözött, a kihívást Magyarországon megtaláló MOLNÁR SZABOLCSOT faggattam.

Hárman vagyunk ikertestvérek, Janival egypetéjűek Zsoltival „csak” kétpetéjűek és még van egy öcsénk, Csaba. Édesanyám az egykori Teslánál dolgozott elektromérnökként, édesapám kőműves. A Dunától északra, Szlovákiában, Nádszegen nőttem fel. Ma is itt élnek a szüleim, Mirka a feleségem a két fiúnkkal, Matyival és Vilmossal. Csak hétvégére megyek haza, nyáron viszont a feleségem jön a gyerekekkel Csopakra.

Duna-parti kalandozással telt a gyerekkorunk, de serdülőként már a kertészkedésbe is be kellett segítenünk. Hamar belecsöppentünk a mezőgazdasági munkába. Vidékünk apraja-nagyja a csehországi piacokra hordta a megtermelt zöldséget és jól élt belőle.

Vízum kellett még kamaszkorunkban, ha át akartunk jönni Budapestre. Élmény volt, amikor végre átléphettük a határt. Beleszippantottunk a levegőbe és azt mondtuk „még a levegő is más”. Kétszer jöttünk Rolling Stones koncertre.

Pezsgőalapanyagot gyártottunk száz hektárról a nádszegi szövetkezeti pincében miután kijártuk Karván az iskolát. Jani szőlész borászként, én kertész technikusként végeztem. De a kezdetektől fogva jobban érdekelt az, amit Jani tanult. Folyton menni akartam vele a szőlőbe. A szövetkezetben ugyan jó volt a hangulat, de minőségi követelmény és kihívás híján csak egyszerű savas alapborokat gyártottunk.

Jásdi István úgy szokott bemutatni a vendégeknek, hogy én a felesége, Mari unokaöccse vagyok. Leegyszerűsítette a bonyolult rokoni kapcsolatot. Egyszer mikor nálunk jártak, megkérdezte, hogy volna-e kedvem Csopakra jönni rizlinget készíteni. Tizenhat éve már, hogy igent mondtam. 1999-ben volt az első szüretem Csopakon és fokozatosan jöttem rá, hogy mekkora lehetőség és kihívás minőségi bort készteni. Eleinte a tisztaság elengedhetetlenségét tanultam, aztán jött a finomhangolás. De a legnagyobb feladat az volt, hogy a szellemiséget magamba szippantsam. Folyton kóstolnom kellett magyar és külföldi borokat egyaránt.

Lalou-Bize társaságában kóstolhattam a Leroy birtokon 2002-ben, amikor Jásdi úr elvitt magával Burgundiába. Az idős asszony úgy beszélt a borokról mintha a gyerekei lennének. Nem ittunk mást csak „földet”! Miután hazatértünk Burgundiából jöttünk rá, hogy nem másokat kell utánozni, hanem megismerve a területeinket, a saját ízeinket kell megtalálnunk. De volt szerencsém Szepsy Istvánnál és Lőrincz Györgynél is tanulni. Láttam mekkora alázattal dolgoznak. Semmilyen munkafázist nem szabad megspórolni! Csopakon sincs másképp, mint náluk, a dűlők arculatát, adottságait csak a napi jelenléttel lehet feltérképezni. Hatalmas élmény a szőlőt figyelni, ahogy elültetjük és növésnek ered, majd a kezünk munkája által formálódik. Rajongok az olaszrizlingért! 

Molnár Szabolcs

(Acsai Miklós felvétele)

Ismerjük egymás ritmusát Jásdi úrral. Rendszeresen konzultálunk a tervekről, hetente kóstolunk. Ha vitatkoznánk, akkor is a megoldást keressük. Ugyan alkalmazott vagyok, de családtagként és partnerként kezel. Jásdi úr olyan nekem, mint egy közeli nagybácsi. A birtok trónörököse Attila, vele néha megszökünk Balatonfüredre egy fröccsre, aztán hajnal négykor vesszük észre, hogy haza kéne már menni.

Guden vitéz közel ezer éves legendáját fel kellett támasztani! 2006-ban vettem bérbe egy fél hektárnyi szőlőt Paloznakon a Slikke dűlőben a plébános úrtól. Tőle hallottam Guden vitézről, de míg rá nem találtam a társaimra, Gősi Péterre és Csidei Zolira, akik szintén a Jásdi birtok oszlopos tagjai, nem volt erőm a legendával foglalkozni. Guden vitéz Szent László királytól kapott szőlőbirtokot Csopakon érdemei elismeréseként. Utolsó csatájába indulván végrendeletben meghagyta a helyi kanonoknak, hogy ha nem tér haza, legyen a birtoka az egyházé, de cserébe évente tartsanak misét a lelki üdvéért. Guden vitéz valóban nem tért haza a csatából. Adománylevelét Veszprémben a püspöki könyvtárban őrzik. Ez a legrégibb szőlővel kapcsolatos okirat az államalapítás óta.  A nem egész másfél hektárnyi Guden Birtok borainak megszületésével pedig a vitéz lelki üdvéért mondott misék is megújítódtak. A Guden négyezer ötszáz palack bort termelő mikro birtok. A Slikkén kívül a Kertmög dűlőben van nem egész egy hektárnyi bérelt területünk és Pécselyen egy meszes területen kékfrankost is termelünk. Helyben elfogynak a boraink, és pár év bevételéből apránként szeretnénk majd felújítani a présházat, a pincét.

Benne élek a szőlőmunkában, abban, amit a legjobban szeretek csinálni. Ősszel és tavasszal a napi munka után elmegyek futni, olyan ez mintha meditálnék. Sok időm ugyan nincs, de a régi barátokkal a Kürti Borfesztiválon évente összejövünk. Bárányt sütünk, amihez én viszem a rizlinget. Hétvégéken pedig, amikor hazaérek túrórudival felszerelve a családomhoz, az ünnep a fiaimnak. Nemrég Matyi azt kérte, mikor itt járt Csopakon, hogy vigyem el egy rendes étterembe, mert szakács akar lenni. Elvittem. Élvezte és nagyon figyelt, különlegességeket is felismert a tányéron.  

Visszafoglaljuk a Balatont ősszel az idegenektől. Régen lejártam úszni munka után, ma már le se kell mennem, innen is érzem a Balatont. A tó rejtett szépsége a süllő, úgy, mint borban az olaszrizling. Jásdi úr születésnapján Gősi Péter egészben sütött meg egyet, pompás élményt okozott. A világ legjobb hala!

Nem szeretek magyarkodni, hisz minden nemzetnek vannak értékes tagjai. Gyerekeinket csupán azért járattuk szlovák óvodába, hogy megtanulják az ország nyelvét, és később ne legyen nehézségük, persze ma már magyar iskolába járnak. Hívő emberként ugyan ritkán jutok el templomba, de megvan a napi imádságom. Katolikus faluból származom, ahol a gyerekek vallási nevelését a mai napig komolyan veszik. Persze magam sem jövök ki mindig egyforma érzésekkel a templomból, sok álszentséget is szoktam érzékelni. Más az Istenhez való közelség a templomban és más a Kertmög dűlőben, utóbbiban egészen közeli az élmény. Gondolatban sokszor vezekelek. Tudom, hogy szépen kell az emberekkel bánni. A lényeg, hogy legbelül meglegyen az Isten kapcsolat.

Tallián Hedvig

( A portré a VinCE Magazin, Amiért élek rovatában jelent meg nyomtatásban 2015 őszén.)

Nemcsak a nevét, de a hitét is örökbe kapja édesapjától. A ma már a világ számos borvidékét bejárt, eredetileg profi focistának készült ifjabb LŐRINCZ GYÖRGYÖT faggattuk.

Hat évesen kezdetem focizni, és attól fogva labdarúgónak készültem. Először Egerben a Plútó SE játékosa lettem, tizennégy évesen pedig leigazolt a DVSC. Debrecenbe kerülve a Tóth Árpád Gimnázium kollégistájaként pedig korán önállóvá tett a Gondviselő. Pályafutásom Budaörsön az NB 3-ban megszerzett bajnoki címmel fejeződött be, majd az életem fokozatosan alárendelődött a borászatnak.

Hidrofúróval telepítettük a Boldogságos oltványait, tizenhárom éves lehettem, Bálint öcsém meg tíz. Ez az első komolyabb emlékem a szőlőről. Sajnálom, hogy keveset voltam akkoriban a dűlőkben, de minden időmet a foci töltötte ki. Családunkban mindenki sportolt, anyukám teniszezett, húgom Annácska versenytánc-bajnok volt. Apukám egykori vízilabdázói álmait ma már Bálint öcsém teljesíti ki, már magára ölthette a címeres köpenyt Benedek Tibor irányítása alatt. De vízipólóban tizenkét éves Ákos öcsénk is remekel.

Ügyvéd, közgazdász és fogorvos is szerettem volna lenni, de úgy terelgetett a Jóisten, hogy Budapesten a Corvinus Egyetem szőlész-borász mérnöki képzésén kötöttem ki. Ekkor már részt vettem St. Andrea borvacsorákon is, és első szülöttként egyre erősödő hívást éreztem, hogy csatlakozzak édesapámhoz a munkájában. Ha nem én, akkor ki viszi tovább a birtokot? - tettem fel magamnak a kérdést.

A Szepsy és a Szent Tamás Szőlőbirtokokon tölthettem az egyetem végén a szakmai gyakorlatomat, ezt nagy megtiszteltetésnek éreztem. Olyan hit és alázat áradt mind a két Istvánból, hogy végleg megpecsételődött a sorsom. Majd Ausztriában, Kremsben egy bio-birtokon folytattam a szakmai tapasztalatgyűjtést. Államvizsga után pedig tavaly tavasszal Új-Zélandon, Marlborough-ban egy szüret lebonyolításában, tízezer tonna Sauvignon Blanc fogadásában és préselésében vettem részt a Saint Clair családi birtokon. Gyönyörű az országuk, hihetetlenül jól szervezik a munkát, a borkészítési felfogásuk viszont egészen más, mint a miénk.

Fellelkesített a Sauvignon Blanc. Hazatérve édesapám bátorított, hogy önállóan is házasítsak egyet. Emellett megalkothattam egy egri fehér házasítást is ami, az egyik legfontosabb küldetés Egerben, és nagy örömömre ez a bor Grand Superior minősítést kaphatott. Eger legegyedibb termőhelyéről a Nagy-Egedről is termeltem egy bort Egyetlen névvel, egy  Chardonnay, Sauvignon Blanc házasítást. Tokajban pedig annyira megragadott a késői szüretelésű borok világa, hogy enyhén ráncosodott héjú Hárslevelűből készítettünk egy édes bort, a Kedvest. Ezek a borok Évjárat ajándék címmel külön borcsaládban kaptak helyet a választékunkban. Természetesen a hangsúly Egerben, továbbra is a Bikavéren és a Csillagon van, de igyekszünk minél jobban megismerni a Kékfrankost, az Olaszrizlinget, a Hárslevelűt és a Furmintot is.  

Elsősorban a szőlőmunkákat irányítom, persze az előzőleg édesapámmal megbeszéltek figyelembevételével. Szeretem a metszést, a fürtválogatást. De a munkám a pincében és sokszor este a borvacsorákon is folytatódik. Március óta az Eiffel Palotában nyílt St Andrea Wine & Gourmet Bárban is helyt kell állnom. Igyekszem minden körülmények közt önmagamat adni, és kiérdemelni az emberek megelőlegezett bizalmát, amit édesapám révén kapok.

Összeverbuváltam legjobb barátommal a régi csapattársaimat, megszerveztük a St. Andrea focicsapatot. Saját mezünkben teremfocizunk, talán már nem is bírnánk a nagyot... Komoly örömjáték ez, még Dzsudzsák Balázzsal is játszottunk egy parketten, a télen. Konditerembe vagy futni persze csak akkor megyek, ha épp akad egy kis időm.

Egy régi, kellemetlen viszkis kaland óta csak a szakmai fejlődésemnek alárendelve kóstolok. Ákos öcsénk amúgy két éves kora óta űzi a kóstolási gyakorlatot. Bevallom, számomra egy átlagos kedd is felejthetetlenné válik, ha komoly bort kóstolunk, egy Szepsy Szent Tamást vagy egy Gevrey Chambertin-t.

Beiglit sütök. Nagyobb ünnepeken az egész család főz, de sokszor édesapámmal és öcséimmel együtt készítjük a teljes menüsort. Inspirációt borvacsoráink séfjeitől kapunk. Rendszeresen ránk tör, hogy kipróbáljunk valami újat. Legutóbb a székesfehérvári 67 étterem mesterétől, Herczeg Zolitól az egybesült karaj elkészítéséhez kértünk telefonos segítséget.

Próbálkoznak nálam a lányok. Diákkori szerelmem megszakadása után a lábadozásom hosszan eltartott. Rendes keresztény fiúnak tartom magam. Igyekszem a lányokkal tisztességes lenni. Társat szeretnék, olyan embert, aki nyitott a számomra fontos értékekre.  

Tizenöt éves voltam amikor - szabolcsi görög katolikus nagyapám vallását követve – édesapám megkereszteltetett bennünket édesanyámmal és a testvéreimmel együtt. Azt megelőzően még a focimeccsek előtt a nagy sztárok gesztusait utánozva vetettem keresztet. Sokáig nem értettük miért kell vasárnaponta liturgiára járnunk. Édesapám állhatatosságának köszönhetem, hogy egyre mélyül a hitem Istenben. Nehéz időszakon ment keresztül a család közel egy évtizede, és megszűnt volna a birtok, ha a Jóisten nem tart meg bennünket kegyelmében. Ma már nem tudjuk elképzelni a vasárnapjainkat anélkül, hogy ne rónánk le tiszteletünket a templomban, ilyenkor a pincészetünk is zárva. Mindenünket Istennek köszönhetjük.

Nő bennem a hála, hogy borász lehetek. A természetben igazán közel érzem magam a Teremtőhöz. A szőlőben nem csak nyugalmat, de erőt és kegyelmet is tapasztalok. Különösen nagy hatással vannak rám a Nagy-Eged és a Hangács dűlők. Ezt átlényegíteni a borokba, ez az igazi feladat. Persze törekedhetünk évről évre elkészíteni a világ legjobb borát, de a Jóisten nélkül ez úgysem fog menni. 

Áldás édesapám nevét viselni. Nem titkolt vágyam, hogy megközelítsem tudását és azt a képességét, amit élményben és a borainkon keresztül ad az embereknek. Legnagyobb álmaim válnak valóra, hogy édesapukámmal együtt készíthetem a St. Andrea borokat. Remélem, hogy ez még hosszú évekig így is marad.

(A portré a VinCE Magazin Amiért élek rovatában jelent meg 2015 tavaszán.) 

Tallián Hedvig

Életművészsége stabil alapokon nyugszik, mert felsőbb erőkben bízva biztosra megy. Élete mindig az élvezet körül kanyargott, akár német kommunában, akár magyar evezősklubban bukkant is fel. A természetes borkészítés elkötelezettjét, a Csobáncra hazatalált JANOSH von BEÖTHYT faggattam. 

(A portré a VInCE Magazin Amiért élek rovatában jelent meg 2015 tavaszán.) 

Budapesten nevelőnőm volt, nyaranta meg ki kellett verekednem a helyem a falusi gyerekek közt a Káli-medencében. Anyai nagyszüleim Mindszentkállán harminc hektáros nagyparaszti gazdaságot működtettek, így már kisgyerekként hozzászoktam a frissen fejt tejhez, a kiváló minőségű húsokhoz. Tudom milyen a csalánon és kukoricán nevelkedett kacsa, és az igazi tanyasi csirke íze. De! Csak vasárnaponként került hús az asztalra, hétköznap majdnem vegetáriánus módra étkeztünk. A családi vagyon végül odalett. A Beöthy rész háborús jóvátételben úszott el, az anyaira pedig az előző rendszer tette rá a kezét. Amim van, azért megdolgoztam.

Észre sem vettem tinédzserként, hogy egy hónap alatt megtanultam evezni. Elkábított a miliő, imádtam lejárni, tele volt a klub nyakig érő combú lányokkal. Ott az MTK csónakjai mellett vette kezdetét örök szerelmem a nőkkel. Ma is az anyatej nagy híve vagyok, a csomagolás miatt. Orrvérzésig voltam szerelmes. De kell a szív intelligenciája, hisz a szexnek, és a szerelemnek is megvan a kultúrája.

Miután befutottam az öröklakással és nagy Polskival kistafírozott szocialista karriert, azt mondták, hagyjam el az országot. Rádió és tévé műszerészként 1969-ben a szakma ifjú mestere versenyen második helyezést értem el, ekkor figyeltek fel rám és beszerveztek a pártba. Jó életem volt, ezer kalanddal. Még dj is voltam B. Tóth Lászlóval a Fehérvári úti FMH-ban.

Egy hónapig tekeregtem Európában miután 1974 júniusában elhagytam az országot. Eladtam a lakásomat, így nem mentem üres zsebbel. Nagyszerű volt a kancsóból töltött Pinot Noir Burgundiában és a falusi ételek. Az idegenvezetőmül szegődő testi élvezet egész Spanyolországig vitt. Sváb gyökereimre való tekintettel pedig két hónap alatt Düsseldorfban munkába tudtam állni műszerészként. Később építésvezetőként még Szaúd-Arábiába is eljutottam. A kiugró jövedelem ellenére egy hónap után visszamentem az NSZK-ba, mert nem bírtam a klímát. Honvágy viszont a Budapestre hasonlító nyugat-berlini kiruccanások miatt egyáltalán nem gyötört.

Kíváncsiságból ezer dolgot kipróbáltam. Éltem kommunában, ahol minden közös volt. Aktívan részt vettem a békemozgalomban, belekóstoltam alternatív életmódokba. Tanultam pszichológiát és bioenergetikát. A hetvenes évek végén még házas is voltam három hónapig, de elváltunk. Ez az intenzív élet a nyolcvanas évek végére csengett le.

Megtakarításomból a nyolcvanas évek elején egy barátommal vettünk egy romos Niedersachsen házat Észak-Németországban. Felújítottuk és a gyerekkori vidéki élet emléke lassan elvezetett a biológiai mezőgazdasághoz. Húsz csirkével kezdtem, ragyogó minőségük miatt a barátaim rendre felfalták előlem őket. Sőt, a hamburgi csúcsgasztronómia is rászokott a csirkéimre, kacsáimra, libáimra. De disznót és marhát is tartottam, és néhány év alatt tizennyolcról száz hektárosra fejlesztettem a mezőgazdasági üzemem. Ez volt Németország első elismert Bioland hústermelő üzeme, saját kis vágóhíddal. Az igény akkorára nőt, hogy a termelés mellé beszállítókat kellett találnom és lassan kereskedővé váltam. A csúcsgasztronómián keresztül ismertem meg Németország neves szakácsait és ellestem főzéstudományukat. Szabadidőmet pedig Franciaországban ínyencségek felkutatásával és borászati tanulmányokkal töltöttem. Halálosan beleszerettem Burgundiába. Az 1998-os Hamburgi Borszalonra én vittem ki először a magyar borászokat.

Magyarországról libamájat importáltam Németországba. A Gundelbe viszont én szállítottam a kacsát és a szarvasgombát. Csodálkoztak is a vámnál, hogy befele hozom a terméket. Franciaországból nyolc hűtőkocsim szállította a legjobb termékeket Németországba. Sajnos értéküket vesztették a földjeim a német egység létrejöttével. Bár a kereskedés sikeres volt, lassan mégis felszámoltam mindent. Hívott a hegy szelleme.

A Csobáncon a kilencvenes évek közepén kezdtem kisebb területeket vásárolni, de csak 2004 óta élek ismét itthon. Gyerekként a nagyanyám főzte ebéddel teli két cekkerrel kellett kimennem a hegyre nagyapámék után. Szemközt emelkedett a Csobánc, mindig megcsodáltam. A vásárlásokkal a gyerekkori álom kezdett valóra válni. Ma a Csobánci Bormanufaktúra tizenöt hektárjából hat a termő. A kékszőlő ültetvényeket Pinot Noir, Kékfrankos, Syrah, Merlot, Kadarka, a fehéreket pedig Olaszrizling, Szürkebarát, Rajnai Rizling, Furmint, Rózsakő, Sárga Muskotály és Chenin Blanc adja. Ebből három hektárt magam művelek. Kötődésem a Pinot Noirhoz nagyapámig vezet vissza. „Ez egy olyan csoda fajta - mondta az öreg a Köveshegy száz éves tőkéit csodálva - ami nem szereti a lemenő napot nézni”. Ez alapozta meg együttműködésünket Tóth Sándor társammal. Az általa telepített Pinot Noir sem látja a lemenő napot.

Két első részegségem közül az egyik nagyapám társaságában történt. Januári 14. születésnapomon addig adagolta a pincénél a forralt bort, míg rendesen becsíptem. A hegyről leérve már kijózanodtam, így nagyanyám nem szerzett tudomást az elhajlásról. A másik Pesten, a körúton történt és máig rémlik, ahogy a kirakatokban nézegettem magam. Dülöngélek vagy egyenesen állok? Mindig a fordítottját észleltem a valóságnak. Ma, ha iszom, jókedvű leszek, nem nőzök, olyankor csak embereket látok. Ha sokat iszom, akkor elalszom, énekelni is szeretek ilyenkor, csak hallgatni rossz mondják a hallgatók.

Komplex bort kevés alkohollal csak a biológiai mezőgazdaság tud adni, ez a gyakorlat Magyarországon még gyerekcipőben jár. Németországban már átéltem a bio mozgalmakat. Szerintem húsz év múlva a legtöbb hazai borászat sem fog már használni fajélesztőket, és egyéb adalékokat. Csak a bio mezőgazdaságnak van jövője a vegyszeresnek nincs!

Egy darabig Rudolf Steiner és az antropozófia híve is voltam. Nem kérdés, hogy idealista vagyok. De tudom, hogy a nőket is csak a lelkükön át lehet szeretni. A logikus gondolkodás azt mondja: van végtelen, de mivel az agyunk véges, nem tudjuk felfogni, és itt jelenik meg Isten. A vallások félútra visznek, mert ha valamit kijelentünk, hogy úgy van, az a dogma és abból lesz az irtsuk ki egymást téveszméje. Leegyszerűsítve és testileg átélve lehet megérteni a dolgokat, ezért is eszünk, borozunk és szeretkezünk.

Tallián Hedvig

Ha magáról vall, akkor is a közösség és az olaszrizling sorsa foglalkoztatja. Tősgyökeres csopakiként beleszületett a hivatásba. A Belgiumból felismert feladatról a Szent Donát Pince lelkét KOVÁCS TAMÁST faggattam.

(A portré a VinCE Magazin Amiért élek rovatában jelent meg 2015. februárjában.)

Ükapám a Csopak melletti Paloznakon - az akkoriban nagynak számító – bő fél hektár szőlőt művelt, de mivel a történelem fölemésztette a család anyagi javait, édesapám már egy szegény családba született. Hat évesen már dolgozott, hogy legyen cipője, ha iskolába megy. Édesanyám ágán is balatoni vagyok. Ők a Káli-medencében vittek komoly gazdaságot szántóval, erdővel, állatokkal, nádassal, de a téeszesítés tőlük is elvett mindent. A rendszerváltás után hat sor szőlőt kaptunk vissza az elvett vagyonból.

Tőről metszett falusi gyerek vagyok. Három-négy éves kori emlékem, amikor apa a Bene-dűlő tőkéi közt rotál én pedig egy gesztenyefára kötött deszkán hintázom. Talán a vidéki környezetből ered, hogy már az általános iskolában és azon túl is az örök dolgok érdekeltek: a földrajz, a geológia, a fizika, a csillagászat, és a világegyetem. Hetedikben jól ismertem a Nap működését, a csillagok életét.

Belgiumban töltöttem családomtól teljesen elzárva egy évet középiskolásként. A hazaiakat hetente csak egyszer hívhattam, találkozni pedig egyenesen tilos volt. Az elzártság nemcsak oda vezetett, hogy folyékonyan beszélem a hollandot, és középfokon a franciát, de más szemmel kezdtem látni a saját gyökereimet. A Balaton, ami addig természetes volt számomra, értékké vált. Ardécheben jöttem rá, hogy ízlik a saját borunk, mert jó. A belgák, amikor megtudták, hogy Magyarországon készül bor, ráadásul szőlőből, szörnyen lelkesek lettek. Én viszont sokkhatásként éltem meg Kelet-Európával és pláne Magyarországgal kapcsolatos tudatlanságukat, és azt, hogy mennyire lenéznek bennünket. Ráadásul épp akkor csatlakozott Magyarország az Unióhoz és a heves országos politikai kampány láttán szembesültem sokuk nem tetszésével.

Külügyi diplomáciai terveket dédelgettem Belgiumba érkezésemkor, de tapasztalataim hatására hazatértem után inkább külügyi gazdálkodás szakra mentem a Corvinus Egyetemen. Akkor már megvették a szüleim az egy hektárnyi szőlőt, hogy apám majd öregségére eldolgozgat benne és a diófa alól nézi a naplementét. Ám, miután hazajöttem nekiláttam a szőlőben nemcsak metszegetni, de telepíteni is.

Jásdi István a legelső boromat lelkesen megdicsérte, de nem csak neki, mindenkinek ízlett. Attól fogva az egyetemen az első házidolgozatomtól kezdve a diplomáimig mindent bortémában írtam. Édesapám pedig hamar rájött, hogy az egy hektárunkról annyi bor jön le, amit a család egyedül képtelen lesz meginni, így elkezdtünk lassan bővülni és építeni a helyi értékesítést. Szakmai gyakorlatomat a gyorsan megszűnt Magyar Bormarketing Kht-nál töltöttem, pedig ígéretes és hasznos projektek indultak el az égisze alatt.

Mutasd az olaszrizlinged, megmondom ki vagy! Csopak kimaradt a kilencvenes évek elejének világfajta telepítési őrületéből. Egyfajta jó értelemben vett belterjesség érzékelhető az olaszrizling száz éves múltjának tiszteletére épülve. Ritka a több generációs borász család. Ez is hozzájárul a csopaki hangulathoz. Szinte mindenki gyütt-ment bevándorló, autókereskedő, ingatlanos, ügyvéd és közös jellemző, hogy szerelemből fektettek be a szőlőbe.

Olyannyira a helyemen vagyok, hogy minden gondolatom az olaszrizling, a Csopaki Kódex és a Balatoni Kör ügyei körül forog. Pincénk Szent Donátról, egy keresztény római légionáriusról kapta a nevét, akinek az imája csodát tett egy pannóniai csata előtt. A szőlőket pusztító jégverés és viharkárok elleni közbenjáróként és egyben védőszentjeként tiszteli őt Csopak. Ma hét hektárt művelünk, de szeretnénk a palackszámot export terveinkkel összhangban megduplázni, a jelen pillanatban kéz-a-kézben működő éttermet és a borászatot pedig egymástól elválasztva fejleszteni.

Egyetemista korom óta egy sporttáskából éltem, de sikerült a barátnőmet meggyőzni és lecsábítani Csopakra. Hamarosan végre újra lesz saját szekrényem! Nyolc évig ingáztam ugyanis Budapest és a Balaton közt, épp, mint édesapám, aki környezetvédelmi szakértőként tíz évig naponta jött-ment ugyanezen útvonalon.

Egyetemi barátaim menő multiknál dolgoznak, ahol állításuk szerint jól érzik magukat. Bár ugyanazt tanultuk, én képtelen lennék azt csinálni amit ők. Elkényeztetett az élet, azt csinálom, amit szeretek. Tervemet édesapám belém vetett bizalma folytán a Szent Donát Pince létrehozásával megvalósíthattam. Sőt, a borvidéki közösségi munkák mellett két éve meghívott állandó előadóként Borpiaci stratégiák címmel még a Corvinuson is taníthatok.

A vitorlások Rolls Royce-ának számító Tramontanán, a Balaton ikonikus oldtimerén hajóborászként erősítem a legénységet. Versenyzünk vele, és magunk is szervezünk viadalokat. Nekünk balatoni gyerekeknek már az általános iskolában magadatott a vitorlázás. A százöt éves Tramontna a 8-R vitorlásosztályba tartozik. Egy cseh főrendi gróf megrendelésére Hamburgban építették, az Adrián futott ki először egy verseny alkalmából és egyből diadalmaskodott, nyolcszoros Kékszalag győzelmével pedig balatoni rekorder.

Néhány példától eltekintve a magyar borászok, nyugat-európai kollégáikkal ellentétben, egyedi arculatuk kialakítására koncentrálnak a régiós együttműködés kárára. Én előrébb helyezem Csopakot a saját pincénél. Erős régiós termékkel, határozott stílussal hosszú távon lehetne a borvidékeinket gazdaságilag is megerősíteni, és ebből az elismertség is kibontakozna. Szeretném, ha a birtokunk lassan önfenntartóvá, a közösségi munka pedig gyümölcsözővé válna és országosan is növekedésnek indulnának a szőlőterületek. Remélem, hogy az olaszrizling ernyője alatt össze lehet fogni – Ausztriával, Szlovákiával, Szlovéniával, Horvátországgal, Romániával – a Pannon vidéket az olaszrizling nemzetközi elismertetésére.

Teremtő erő áll minden hátterében, mostanában újabbnál újabb felismerésekre jutok - persze megkereszteltettek a szüleim, de soha nem erőltették a vallásgyakorlást - és ez az erő befolyásolja az ember sorsát. Két éve foglalkozat e gondolatkör komolyan és közben érzem, hogy valaki simogatja a fejem. Édesapám a gondolat teremtő erejében hisz. Gyerekként azt hittem a tudomány mindenre választ ad, már tudom, hogy ez nem így van.

Tallián Hedvig

A szülőföld és a család megtartó ereje, valamint a nagyapai hit adja mindennapjainak talapzatát. A határon túl, kisebbségben élő borászok közül a felvidéki Muzslán gazdálkodó BOTT FRIGYEST faggattam magyarságról, ösztönről és a Kárpát-medence kincseiről.

(A portré rövidített változata a VinCE Magazin 2013. októberi számában jelent meg.)

Tehervagonban vitték el a második világháború idején anyai nagyapámat. A vagon sarkában talált egy palackot, belerakott egy üzenetet megcímezve, hogy értesítsék fogságba eséséről a feleségét. Az üzenet Romániából érkezett meg a három gyerekkel egyedül maradt nagyanyámhoz. A háború véget ért, de nagyapám csak nem jött. Már mindenki lemondott róla, amikor lefagyott lábujjakkal, de hazatért. Hitében soha nem lehetett megtörni. Még nyolcvannégy évesen nehezen mozogva is diófát ültetett az unokáinak.

Édesapám 1941-ben született az első bécsi döntés értelmében Magyarországon. Viszont mire iskolába került - Csehszlovák fennhatóság alatt voltak ismét - és megbukott elsőben szlovákból, mert egy szót sem beszélt. Jómagam a katonaságnál tanultam meg szlovákul egész jól beszélek, a feleségem Zsuzsa viszont perfekt, mert sokat dolgozott szlovák környezetben. Nagyszüleim ugyan megúszták a kitelepítést, de még a nyolcvanas években is évente csak kétszer jöhettünk Magyarországra, miközben a határfolyó Duna három kilométerre folyik tőlünk. Ha meg átjutottunk az anyaországba, akkor nem értették, hogy ha csehszlovák rendszámú az autónk mégis miért beszélünk hibátlanul magyarul.

Magyar vagyok, senkinél sem több, sem kevesebb. Tartozni kell valahova, de soha fel nem vetődött bennem, hogy elhagyjam a szülőföldem. A politika próbálja a szlovák-magyar viszonyt tudatosan kiélezni, de soha nem volt gond a békés együttéléssel. 

Igazi letisztult életforma volt nagyapámé, önellátó gazdasággal, komoly természet ismerettel, mi meg sem közelítjük az ő és kortársai tudásszintjét. A kommunisták végül szinte mindenüket elvették, ami megmaradt abban cseperedtem bunkert építettem, galambokra lőttem. Máig orromban érzem a levegőben szálló kamilla illatát.

Motorbiciklit akartam tizennégy évesen, ezért elmentem lencsét tisztítani egy hónapra és megvettem belőle a motort. Tizennyolc évesen meg kalandvágyból kimenten Bécsbe dolgozni, annyira önálló akartam lenni. Állattenyésztő mezőgazdász a végzettségem, de a bécsi kaland és a katonaság után apám vetőmagos cégében kezdtem el dolgozni. Végül a sörgyártás melléktermékét, sörtörkölyt árultam szarvasmarha tenyésztőknek, és amit ebből kerestem azzal raktam le a borászatunk alapjait.

Bott Frici

A népszavazás vasárnapja 2004. december 5-e jel volt számomra. Vallom, hogy minden rossznak meg kell találni az üzenetét. Legnagyobb gyermekem Frici megkérdezte aznap este, hogy akkor mi nem vagyunk igazi magyarok? Dehogynem! - válaszoltam és még aznap este eldöntöttem, hogy eladom a Magyarországon Nyergesújfalun vásárolt frissen telepített első szőlőmet és itthon megkeresem azt a termőhelyet, amivel üzenni tudunk a világnak.

Muzsla az esztergomi Prímás Pince szőlőskertje volt Trianonig. Ma hivatalosan Dél-Szlovák Borvidék, de a Garam-mente, Kürttől Garamkövesdig egészen különleges és megkülönböztetést érdemlő. A fájdalmat okozó népszavazást követő tavaszon, egy jó barátommal felmentünk Muzslán a hegyre, lenéztem, megláttam az idős tőkéket és tudtam, hogy itt akarok birtokot. Ma már tíz hektáron gazdálkodunk és folyton tanulunk. A vendégházunkban a gyerekeink pedig be-besegítenek. Mesébe illőnek érzem a történetünket. Ha hisz az ember valamiben, abban akkora erő van, hogy ott nincs helye kételynek.

Impulzív ösztönös ember vagyok nemcsak borvidéket, de feleséget is így választottam. Zsuzsát egy pozsonyi magyar bálon ismertem meg 1993-ban. Négy hónap múlva megkértem a kezét, és nyáron összeházasodtunk. Semmi értelme nincs hosszú évekig egymást tesztelgetni! Ha nem megy ösztönből és hittel, akkor minek? Óriási öröm, ahogy reggel felébredek és ott a feleségem mellettem, majd előjön a három gyerek Frici, Zsuzsi és Marci, és együtt megreggelizünk. Mindenki sokkal boldogabb lenne, ha meg tudná élni minden pillanatát a napnak. A boraimmal is ezt a pozitív üzenetet akarom közvetíteni. Mert erre és a szeretetre van az embereknek a legnagyobb szüksége. Aki már kipróbálta, amit Csaba testvér mond, hogy jónak lenni jó az tudja, hogy ezt kéne gyakorolnunk minél többet. Ha a család mindenhol működő, szeretet teli közösség lenne, akkor rend lenne a világban.

Muzsla igazi adottságait bemutató bort talán majd csak az unokáink fognak kóstolni. De küldetésemnek érzem, hogy megtegyük az első lépéseket ebbe az irányba. Burgundiában három éve nem csak azt láttam, hogy sok generáció felhalmozott tudása mit hoz létre szőlőben és borban, de a helyi piacot is. Hiszem, hogy a mi vidékünkön a bor mellett a helyi kézműves ínyenc termékek a sárgabarack, a tökmagolaj, a tejföl, a házikenyér és társaik komoly lehetőséget rejtenek magukban. Hiszem, hogy a tökmagolaj a Kárpát-medence olíva olaja.

A gyerekekre nem rátelepedni kell, hanem türelemmel kivárni, hogy megtalálják a maguk feladatát, extra öröm, ha a családi gazdaságban. Az olaszoknál ez nagyon jól tud működni. Ha nem vonzó egy családi gazdaság a gyerek számára, akkor öncélú az egész. Az előző rendszerek egyik legnagyobb hibája, hogy szétzúzták a családot. Frici fiam ma már borászati tanulmányokra készül, a két kisebb pedig a vendégházunkban veszi ki a részét a munkákból. Csillog a szemük, ahogy a konyhán segítenek. Sőt, a séf úr is kikéri a véleményüket.

Birtokunk ültetvényei felerészt már a filoxéra előtti fajtákból állnak. A kadarka, a juhfark, a hárslevelű, és a furmint visszatelepítésével a felelősségem is óriási, viszont rengeteg elismerő visszajelzést kapok, és tudjuk, hogy főleg a régi fajták használatával lehetünk érdekesek és sikeresek. Az évről-évre megszerzett tapasztalatok és a fejemben összeállt rendszer alapján haladok előre, de a megérzéseim nélkül ez nem lenne teljes. Szeretném megmutatni a termőhelyet a boraimon keresztül és bízom benne, hogy a muzslai bor a közeljövőben ismét világhírű lesz. Mindig jobbat és jobbat csinálni erre törekszem, ezt szolgálja a belső tűz és a fanatizmusom.

Csak az anyanyelvemen tudom elmondani az érzéseimet, épp ezért nehéz tolmács segítségével lebonyolítani egy-egy kóstolót. A sikerünkben szerepe van annak, hogy magyarul beszélünk és gondolkodunk, ebben biztos vagyok. Vágyam, hogy a helyi ínyencségekkel teli asztalt nyolcvan éves koromban úgy üljük körül, hogy a család közel húsz tagot számlál.

Tallián Hedvig

Szívemhez és eszemhez is közel állónak érzem az ügyet, ezért teszem közzé az alábbi felhívást blogomon.

Tallián Hedvig

FELHÍVÁS

„Ha tudni akarod az ország sorsos állapotját, tekints Remete Szent Pál rendjére. Ha számukat fogyni látod, tudd meg, hogy az országnak is rosszul áll a szénája, de ha őket növekedni látod, tudnod kell, hogy az ország is felemelkedőben van."  (Pázmány Péter)

A Magyar Pálos Rend és a Pálos Házak a Családért Alapítvány a somogy megyei Gálosfán működő Páloskert kialakítási és működtetési tervének elkészítésére felelős szakembert keres. Olyan jelentkezőket várunk, akik mezőgazdasági, valamint gazdasági-pénzügyi ismeretek mellett a pálos szerzetesrend és annak lelkisége iránt elkötelezettséget éreznek. A kiválasztott jelölttel konkrét időtartamra szóló megállapodást kötünk.

Jelentkezni fényképes szakmai önéletrajzzal, valamint a Páloskerthez fűződő gondolatokat, elképzeléseket tükröző, számítógépen írt motivációs levéllel az agnes.somjen@gmail.com e-mail címen lehet, október 22-éig.

További részletekért kérjük, látogasson el a www.paloskert.hu oldalra.

Hova-vágyó honvágyra nincs felelet

már majdnem itt vagyok és itt lenni veszteség

vércseppes kínlódó a vidék

ott lenni, akarok dúsban, ízben, vastagban 

kábult izomfájdalomban s elmúlt magyar-okban

újabb borosüveg ha loccsan

már csak engem érdekel,

mert csak nekem van.

Ajándék.

Benn kicsit kapar,

mint fény falon a soha nem volt magyar.

Nem létező honvágyam a másnapos távolság szétrúgta,  

ráült a láda fogásnélküli nyűgös súlya

és húzza.

Nekem itt nincs otthonom

Ivócimborák, tivornyák,

festett luvnyák fújolják.

El innen kiáltja, s haragszik a világra.

Érkezése ténfergés,

mint narkós a tű nélkül

a világ beszűkül

egy szobányi a hazája

s egy képernyőn néz bele az elhagyott világba

vissza vissza

hónapok hiába telnek

a nappalok erőtlen menetelnek

a szabadság hiánya ez maradt utána

három év hiába?

Tallián Hedvig

London után fél évvel, Budapest, 2010. március 

Napfényes, szeles időben érkezem az uszodába. Kifekszem a szabadtéri medence partjára. Eszembe jut Szepsy István egy gondolata legfrissebb interjúmból: „Az ima nem Istenhez szól, mert ha nem imádkozol, akkor is pontosan érzékel Isten. Ez nem kérdés, mert Isten benned van. Az ima, az elmélyülés, a meditáció viszont értünk van, hogy megtaláljuk a békét. És vissza tudjunk kerülni újból és újból a tudatosságba, mert a tudatosság öröm.”  Majd Tolle mester féle meditációba merülök. Szép lassan összeolvadok a világgal. Meseszerű öröm és béke állapotában leledzem. Eközben a testem, akiről azt hiszem, hogy „én vagyok” egy darab nehezék csupán. Határára jutok a „ki tudok-e lépni a testemből”? állapotnak. Meg a gondolatnak. De még nem tudok. A testem nem enged, vagy az egóm. Mindegy. Mégis benne vagyok hosszan a békében. Az örömben.

Háromnegyed óra múltán visszatérek. Felkelek és békés, isteni nyugalomban kuporgok a napfényben. Egyszer csak ezt hallom a medencéből: Istenem, milyen jó magára nézni!

Odafordulok és megköszönöm. Mire a férfi így szól, sugárzik!

De hisz maga is képes erre! - mondom neki.

Jógázik? - kérdezi.

Nem, csak befele figyelek. Majd bemegyek a vízbe és úszom. A víz hőmérséklete anyaméhet idéz bennem. Ragyog a nap. Tempózom és sírok a kukkerem rejtekén. Öröm vagyok.

Tallián Hedvig