FELFELÉ HÚZÓ SPIRÁL

SÁNDOR!

Zavarban vagyok, hogy szólhatok-e hozzád? Írhatok-e neked? Te már szóltál hozzám nagyon erősen, akkor tizenkét éves lehettem, és azóta is visszhangzol bennem. Részem vagy. Így aztán - remélem - nem fogod szemtelenségnek venni, ha tájékoztatlak az itt és azóta történtekről. Sőt, meg is mutatom neked, hogy most mi van itt.

Te akkoriban ellentmondást nem tűrően szembementél az egyetlen létezőnek hitt világiránnyal, számodra anyád-apád szlovákságánál sokkal fontosabb volt magyarnak vallani magad. Szabadság és magyarság közé egyenlőségjelet tettél.

Ma már senki nem tartja számon a kortársaidat. Csak téged és a hozzád hasonlókat süvegeljük meg. Bocsánat a tegezésért, az öregebb jogán teszem ezt.

Úgy döntöttem beavatlak az azóta történtekbe, néhány számodra különösnek, talán felfoghatatlannak tűnő dolog megmutatásával.

Emlékszel, hogy gyalog tetted meg a Pest és Debrecen közti távolságot. Egy egész hetedbe telt.

Most figyelj Sándor! Budapestről Debrecenbe menni vonattal három óra. De csak azért tart ilyen sokáig, mert lopják a közös pénzt, és nem marad elég modernizálásra.

Azt hiszem a vonatról már lehetett fogalmad nemcsak nyugati lapokból hónapokkal később átszűrődött hírekből, de Vác és Pest közt már zötyöghettél is egyet csigalassan.

Autóval, ha beletaposunk a gázba nem telik többe két óránál lejutni Debrecenbe. Télen, nyáron.

Azt kérdezed, hogy mi az, az autó? Öt ember ülhet bele, van egy kulcsa, amit az autó vezetője bedug egy kis lyukba és ettől az autó elindul, megy, kerekeken gurul.

Neeem, dehogy is! Nem lovaskocsi! Motor hajtja. Azért autó, mert önjáró, magától megy.

Hadd ne ragadjak le ennél, van még bőven mondanivalóm, neked meg felfedezni valód. Engedd szabadon a fantáziád, mint amikor a Dalt írtad. Visszatérve az autóra, lényegében csak bizonyos emberek, a mérnökök értik a működését az autónak. Mi csak használjuk. Mert olyanra csinálják, hogy mindenki tudja működtetni.

Azt mondod forradalmi az autó? Az bizony! Bár most kezd egyre inkább romboló lenni. Miért romboló? Mert büdös, ami kijön belőle. Nem egészséges belélegezni.

De várj! Ennél mondok még izgalmasabbat! Mobiltelefonálunk. Mi az, mi az? Légy türelmes! Elmondom a lényegét. Van egy kis tubákosszelence méretű doboza mindenkinek és azt a füléhez tartva beszél egy másik emberrel, mondjuk mintha te Debrecenből felhívnád anyádat a tyúkja mellett Kiskörösön, mert tegyük fel, neki is van ilyenje és ezen keresztül tudtok beszélni.

Azt mondod, ez is forradalmi? Bizony az! Már el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Tudtam, hogy érteni fogod. Ha valakinek, akkor neked értened kell, amiről magyarázok, mindig előtte jártál a kortársaidnak. Érezted a történések lényegét. A felfele húzó spirált.

Sokszor fagyoskodva gyertyafénynél kellett írj. De tetted a dolgod. Dideregve írtad az Egy telem Debrecenben-t, is. Emlékszel? Persze, hogy emlékszel.

Sőt mondok még vadabbat, internet is van.

Az mire jó? Bizony, az még sokkal forradalmibb. Össze van minden ember vele kötve.

Nem. Nem szó szerint, csak majd mindenkinek van egy kinyitott könyv-, azaz inkább enciklopédia méretű, általában lapos gépe, ha bekapcsolod fényes. Nem kell gyertya? Nem kell! És ebbe bele tudunk írni és olvasunk is rajta. A verseidet azonnal meg tudnád mutatni másoknak, és Arany barátodnak. 

Igen. Igen! Jól érted! Azt is tudod azonnal, hogy mi történik azokban a percekben a világban. Ezzel hipp-hopp tudjuk, mit csinálnak a franciák Párizsban, vagy a labancok Bécsben. Mert itt aztán nincs cenzúra. Bár itt-ott próbálkoznának. Persze, hogy mit írsz vagy gondolsz az a te felelősséged. De erről majd legközelebb.

Ugye micsoda forradalmi dolgok?! Autóval járunk, telefonon beszélünk egymással, ha távol vagyunk egymástól, és az internet felváltotta a nyomdagépet és ami még fontosabb kitágította az emberi tudatot.

Sándor! Ezt te akkoriban képzelted volna?  Micsoda forradalmi eszközök, ugye? Tudtam, hogy te érteni fogod a lényeget.

Bárcsak tudtátok volna ezeket akkoriban használni? Azt mondod, forradalmat csináltatok volna az egész Földön? Elhiszem rólad. De várj! Azóta a Holdon is járt ember, meg tudjuk, hogy a Naprendszerünkön túli csillagokon túl is van számtalan csillagrendszer. És valószínű élet is.

Ne! Ne mondd el a többieknek, ne okozz bennük zavart, megrémülnének! Csak a hozzád hasonló új dolgokra fogékony emberek értik ezt. Széchenyinek mondhatod. De ha a többieknek mégis mondanád, akkor csak az egyik dolgot mondd, azt is lassan adagold.

Sándor! Köszönöm, hogy meghallgattál tudom, hogy téged eztán is érdekelni fognak a forradalmi dolgok, hamarosan folytatom…

Hatalmas szeretettel irányodban

Tallián Hédi, a kárpitos lánya

Ui: Majd elfelejtettem. Jobb a magyar bor, mint valaha! 

Tallián Hedvig

Címkék: Petőfi Sándor