Sándor! Írnom kell neked ismét. Két dolog miatt.

Kissé önző lesz az első ok. Felbőszítettek. Szeretném, ha tudnál róla, hisz így még jobban érzékelheted, hogy százkilencven évvel születésed és százhatvanöt évvel a forradalom után mi honol a hazában. Egy dicsőségre, elismerésre vágyó nagyon fiatal ember a neked írt leveleimet kicsavarta és úgy jelentette meg, mint sajátját. Ötletet s gondolatokat lopott. Mert ugye milyen ember lop? Aki valamiben hiányt szenved, és végső kétségbeesésében megszegi az ősi tiltást. És aki gondolat lopásra vetemedik? Rosszabb, mint a kenyér lopó. Hisz, aki kenyeret csen, az életéért teszi, de aki gondolatot lop az önálló gondolkodásra képtelen szolga csupán. Elvtelen szolga.

Nem ezért küzdöttél! Dermesztő ugye?

A második, ami viszont fontosabb! Tegnap elmaradt az ünnep, azaz inkább zárt helyre szorult. A haza kegyetlen hóviharral küzdött. Emberek ezreit kellett menteni. Most kapaszkodj Sándor! A nagy felfordulásban osztrák hókotró munkagépek keltek át a határon, hogy segítsenek az utakon. Igen! Igen, a forradalom százhatvanötödik évfordulóján ez történt.

De jó hír az, hogy a magyar, ha ügyetlenkedve is, de végül képes volt összefogni. A rossz meg, hogy elvtelen szolgák még mindig teremnek.

Köszönöm, hogy meghallgattál!

Nagy szeretettel és hálával

Tallián Hedvig, a kárpitos lánya

Budapest, 2013. március 15. után egy nappal