Jobb időket látott angol borkereskedő cég, az Oddbins karikaturistája - a Daily Telegraphot és a New York Timest is telerajzoló Ralph Steadman -, a cég fénykorában négy képkockában megrajzolta a borértő portréját. Steadman szerint az angol borértő a következőképp vizslatja pohara tartalmát. Első kocka: a lendületes vonalakkal megkreált férfi rajzfigura szemei guvadnak, amint talpas pohara mélyére kémlel. Második kocka: vöröses orra duzzad, amint szagolja a tartalmat. Harmadik kocka: hosszú szétálló ujjaival peckesen tartja a poharat, és fejét hátrahajtva öblöget. A negyedik kocka pedig: a ceruzafigura állát vakargatva mélyen elgondolkodik, amint borral töltött poharát a füléhez tartja. Ezt Steadman a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján rajzolta, amikor elkezdett hozzáférhetővé válni és beépülni az angol középosztály életformájába is a borivás. Az angol tömeg mára nem lett borértő, mert továbbra sem érti, de nagy mennyiségben issza a bort, mert megengedheti magának.

Magyarország most ér el abba a szakaszba, hogy egyre nagyobb tömegek szagolgatják, zubogtatják a borokat. Aki járt a várban a borfesztiválon ismeri a tömeget, mely pénztárcáját és életmódját tekintve elvileg a leendő középosztály derékhada lesz. Látható, hogy évről évre terebélyesedik a borszeretők tábora. Azonban szeretném hinni, hogy a borértők tábora is. Mert aki száját, orrát edzeni s általuk agykérgét barázdálni óhajtja, és nem éri be fesztiválok bódulatával, az boriskolába megy. Választék látszólag van bőven, mert gomba mód szaporodnak a biznisz buli-sulik, melyekkel az a baj, hogy csupán borszeretőket képesek kiengedni padjaikból, de nem borértőket. Mert, aki azt hiszi, hogy a borértővé váláshoz elegendő „az otthonmaradóknak cédulán megüzenem” típusú hozzáállás, hogy: Suliba mentem, ne várjatok, nem leszek józan, ez borsuli!” , az tévelygő. Igaz, hogy a világ legtutibb dolga igazoltan, iskolapadban ülve becsípni. Azok számára viszont rossz hírem van, akik a borértővé váláshoz ezt elégségesnek vélik. Tekintélyes iskolának lenni nem licence-díj megfizetésének kérdése. Tekintélyes iskola rendszerezett, mély és versenyképes ismereteket ad, az átadandó tudást a tanárok a világ bortengerében eltöltött éveik során megszerzett szisztematikus kóstolói gyakorlatukkal teszik teljessé. Utódaink számára pedig igazodási ponttá válnak az ezen intézmények által hátrahagyott hangyaszorgalommal felépített részletes és sokrétű publikációk.

Tehát aki komolyan veszi és tiszteli a bort, az előbb-utóbb rájön, a buli-suli és az oszlopos Alma Mater közötti különbségre. Mert a bor nem holmi trend és szórakozás. A bor: szakma, felelősség, bizalom, családoknak generációkon átívelő megélhetés, és mint ilyen nemzeti ügy is. Magyarországon - Angliával ellentétben - bortermelői és borértői oldalon egyaránt. Kérdés persze, hogy Angliához hasonlóan Magyarországon lesz-e széles és magabiztos magyar középosztály, melynek életmódjába nem csupán fesztiválokra korlátozódva épül be a bor, hanem a közös étkezések természetes részeként.  Bízzunk benne, hogy így lesz, mert ha igen, akkor a buli-sulik betöltik hivatásukat és az angol karikaturista rajzánál maradva annyit képesek lesznek megtanítani diákjaiknak: borkóstolásnál fülüket csak egy esetben használják, a borász szavainak hallgatására, ha jelen van. A másik hármat úgyis az Alma Mater tanárainak feladta lesz megtanítani.

Budapest, 2013. január 11.

Tallián Hedvig  

a Borkollégium végzett diákja (Pasarét)

a WSET Diploma kurzusának egykori hallgatója (London)

Sándor!

Ígértem, hogy folytatom. Úgy illik, hogy most kibontsak egy üveg bort is, ha már az előző levelem utóiratában jeleztem, hogy jobb a magyar bor, mint valaha. Borforradalom van. Meg egyébként is. Ünneplünk! Téged! Légy szíves foglalj helyet asztalomnál! Hozom a poharakat és nyitom a száraz mádit.

Azt kérdezed, hogy mi az a száraz mádi?

Sándor! Ez bizony száraz Tokaji bor Mád község egyik dűlőjéből. Dolgozik ott és a környéken néhány borász, akik száraz bort is készítenek az édes mellett. Mivel annyira koncentráltak és nagy testűek a boraik, azt szoktuk mondani, olyanok mint a kő-lé.  

Nevetsz? Remélem ízleni fog?!

De várj csak! Hadd hozzam a palackot. Addig elmondanám még, hogy Tokaj-hegyalja adottságai a világ legjobb borvidékeinek adottságaival vetekszenek. Sőt bátran kimondom, Hegyalja a legjobb. De ezt nem tudnánk, ha nem dolgoznának ott ezek a kivételes borászok Szepsy István, Demeter Zoltán, Áts Károly...

Hogy a Szepsy nevet ismered? Az könnyen lehet, komoly régi nagy család a Szepsyké. Sokat köszönhetünk nekik.

Sándor! Most a bor a nemzeti ügy.

Azt kérdezed, hogy lehet nemzeti ügy a bor?

Elmesélem, de hosszú lesz és fájdalmas. Felkészültél? Várj! Nyitom a bort, hogy erősítse szívünket. Lenkey Géza Korposd furmintja 2009-ből, csak Neked!

Isten éltessen! Egészségedre!

Úgy lehet nemzeti ügy a bor - de igyál közben ne kéresd magad! -, hogy volt itt negyven évnyi durva elnyomás, kommunista diktatúra.

Hogy a kommunizmus az jó?!

Már hogy lenne jó Sándor? Az a világforradalom nem úgy sült el, ahogy álmodtál róla. Ne légy idealista! Rettenetes diktatúra volt. De légy türelemmel, hadd menjek sorban!

Te már nem tudhattad, hogy Segesvár és Világos után Haynau, kivégeztetett számos szabadságharcost és tizenhárom tábornokot Aradon.

Látom könnyes a szemed! Igyál a furmintból és figyelj! Lesz mire büszkének lenned.

Tehát, Haynau kutya füle volt a kommunistákhoz képest. És most figyelj Sándor! Mert ugrunk száz évet előre az időben. 1950 tájékán borzalmasan szenvedett a magyar, mert nem csak szegény volt, de kutyául bántak vele. Olyannyira elnyomták, hogy egymást is besúgták.

Ne csapkodd az asztalt! Tudom, hogy felbőszít. De nem volt hibavaló sem az életed, sem a Dal. Várj, folytatom:  Annyira fájt már a magyarnak mindene, hogy nem maradt csak a sajgó szíve és a megroppanás előtti gerince. És most figyelj! Talpra ugrott a pesti ifjúság. Igen-igen! Kart-karba öltve meneteltek a magyarok az utcán.

Most meg örömödben sírsz? És ha még azt is hozzáteszem, hogy Te voltál a legszentebb példakép 1956-ban. Hatásod olyan erős maradt, hogy megremegett egy birodalom a magyar szabadság vágytól.

Azt mondod, erre a forradalomra koccintani kell? Várj hadd töltsek.

Egészségedre! 

Folytatom. 1956-ot is leverték. Kádár tízszer annyi embert akasztatott fel, mint Haynau.

Ezt józanul nem tudnád elviselni?

Nem is lehetett! Hazug módon, de engedett a zsarnoki marok a szorításon, a nép jóllakhatott, de cserébe a szabadságával fizetett. Degeszre zabálhatta magát. Ez volt a gulyáskommunizmus. Csak böfögött és elfelejtette mi az, talpra ugrani. Nem pofázott. És azt sem vette észre, hogy az étel vacak a bor pedig silány lett.

Úgyhogy, ha azt mondom, hogy a bor ma nemzeti ügy, abból érted, hogy valamiféle szabadság, és nemzeti arculat kialakítása iránti vágy mozog bennünk. Mert egy ideje szabadság van.

 Neeem, most nem kellett hozzá forradalom, patakvér sem.

Egyébként olyan is! Vagy ki tudja, inkább szerencsére?! De szabadon borozhatok veled.

Hogy ízlik a mádi?

Forradalmi és méltó? Azt mondod méltó ez a bor? 

Annak a Lenkey Jánosnak az ükunokája készítette, akihez még verset írtál százados korában. Aztán a szabadságharcban tábornok lett, ő volt a tizennegyedik, de a börtönben…

Azt kérdezed mi a neve a borásznak?

Lenkey Géza. Könnyes a szemed megint. Méltó ugye? A borászok ma a legnagyobbak, őrzik a lángot. Borkészítéssel védik a hazát. A földet.  

Sándor! Isten éltessen a százkilencvenedik születésnapodon! Egészségedre!

Határtalan szeretettel és hálával irányodban

Tallián Hédi, a kárpitos lánya

2013. január 1-én a 190. születésnapodon

PROF. DR. FREUND TAMÁS BESZÉDE A MAGYAR BOR AKADÉMIÁN

A neves agykutató, a közelmúltban The Brain Prize-zal (Agy-díjjal) kitüntetett Professzor Freund Tamás tizenkét éve tagja a Magyar Tudományos Akadémiának, de kutatói munkássága mellett társadalmi tevékenységéről is ismert. 

Évek óta dolgozik a kimagasló minőségű magyar borok nemzetközi megismertetéséért, ennek elismeréseként idén a Borászok Barátja címet is megkapta, valamint felkérést kapott, hogy legyen a Magyar Bor Akadémia tagja. A felkérést elfogadta. Freund Tamás a Magyar Bor Akadémia huszadik születésnapján, és a 2012-es Év Bortermelője jelöltjeinek bemutatkozásán figyelemfelkeltő beszédet tartott a kimagasló magyar bor érdekében. A beszéd teljes terjedelmében itt olvasható:

A MAGYAR BOR AKADÉMIA 20. születésnapjára

avagy, Miért érdemel a BOR akadémiát, és miért fontos az, hogy MAGYAR?

A borkészítés nem egyszerűen a művészetek egyik ága, hanem hidat képez tudomány és művészet között. Ha akadémiája van a tudományoknak, van a művészeteknek (kettő is), akkor éppen a kultúránk e két legjelentősebb szegmensét együttesen megjelenítő borászatnak ne legyen??? A reneszánsz típusú „tudós-művész” elme ma már ritkán tapasztalható működését csodálhatjuk meg a borászatban. A tudós precízitásával megművelt föld terméséből, ugyancsak szigorú, tudományos ellenőrzés mellett alkalmazott technológiák segítségével készült borban megjelenik a borász személyisége, művészi érzéke, érzelemvilágának gazdagsága, hivatásának és nemzeti hagyományainak tisztelete. Mindez jótékonyan kisugárzik a bor fogyasztójára, akire szinte minden érzékszervén keresztül egyszerre fog hatni. Igazi művészi élményhez juttat bennünket ízlelőbimbóinkon és orrnyálkahártyánkon keresztül, mely érzékszerveinket egyesek méltatlanul alábecsülik a festményekben gyönyörködő szemmel, a zenét hallgató füllel szemben. Mintha a szem és a fül lennének csak a művészi élmény közvetítésére egyedül alkalmas kifinomult érzékszerveink.... Pedig a kémiai ingerek detektálása alakult ki először az evolúció során, az íz és az illat a legősibb érzékletek, melyek hatása tudat alatti belső világunkra - éppen ősi eredetük és robusztus agyi kapcsolataik folytán - sokkal intenzívebb, mint a látásé vagy a hallásé. Szinte észrevétlenül változtatják meg hangulatunkat, érzelmeinket, lelkiállapotunkat, függetlenül az alkohol közvetlen hatásától. Minden ember eredményes munkájához, alkotó tevékenységéhez az ismereteken kívül egy gazdag belső világból táplálkozó kreatív gondolkodó képesség szükséges. Belső világunk, érzelemvilágunk gazdagodását pedig elsősorban a művészetektől, az általuk biztosított katartikus élményektől várhatjuk, amelyek megnyitják elménket az új befogadására, megsokszorozzák kreativitásunkat, és egyben az életünket is sokkal élvezhetőbbé, értékesebbé teszik. Ezen művészeti impulzusok között foglal el kitüntetett helyet a bor.

Általános tapasztalás, hogy lelkiállapotunk karbantartásán keresztül őrizhetjük meg legjobban testünk egészségét. A bor azonban közvetlenül is hat különböző szerveinkre, és mértékletes fogyasztás esetén ez a hatás rendkívül pozitív. Hosszan lehetne sorolni azokat a tudományos kutatási eredményeket, melyek igazolják a borban található polifenolok, flavonoidok jótékony hatásait. Az egyéni test- és lélekápoláson túl a bor társadalmi-szociális hatásai sem elhanyagolhatóak. Feloldja a politikai vagy világnézeti különbségekből adódó feszültségeket, képes leültetni egy asztalhoz radikálisan másként gondolkodó és érző embereket. A bor így abban is közreműködhet, hogy belső világunk – az emberiség többezer éves kulturális örökségéből táplálkozó erkölcsi-etikai hitvallásunk – közeledjen egymáshoz. Egyetértsünk alapvető emberi értékekben, közös célokban, és bízzunk az együttműködő szellem erejében. Mindezek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a bor akadémiát érdemel!

De miért fontos, hogy magyar? A borkészítéssel kapcsolatos, és egyéb művészi értékek, értékrend, szakmai szabályrendszer nem általános, abszolút és nemzetközi? Én úgy gondolom, hogy nem nemzetközi (az a proletárdiktatúra volt), hanem nemzetek feletti, hasonlóan a kereszténységhez. Az emberiség közös tudatának, örök értékű alkotásainak világa is nemzetek feletti. Minden nép, nemzet művész-társadalmának természetes törekvése, hogy alkotásai ezt a világot gyarapítsák. Ezt a célt viszont legjobban úgy szolgálhatja, ha saját szülőföldjének hagyományaiban, geográfiai adottságaiban, sőt érzelemvilágában, történelmében gyökerező egyedi karaktert hordoznak alkotásai. Ennek egyszerű, objektív magyarázatát adja a biológiai evolúció több száz millió éves, és az emberi kultúra több ezer éves története. Ugyanis mindennemű társadalmi, kulturális vagy biológiai fejlődés motorja a sokféleség. A biológiai evolúció esetében ismert tény, hogy minél nagyobb a genetikai változatosság egy fajban, annál hatékonyabban lesz képes alkalmazkodni egy változó környezethez. A biodiverzitás csökkenése pedig köztudottan ökológiai katasztrófával fenyegeti egész földünket. A társadalmi/kulturális evolúció esetében a szomszédos kultúrák egymást gazdagító, de önazonosságukat megőrző sokszínűsége biztosítja a folyamatos versengésen keresztül a fejlődést. Milyen élvezettel ízlelgetjük a szomszédos kultúrák egyediségét a művészetek, a gasztronómia, a borászat területén, és gyakran átérezzük, milyen jó is egy ilyen változatos nemzeti kultúrájú Európában élni. De közben ne feledjük, hogy ehhez nekünk is hozzá kell tennünk valamit, ami a sajátunk, ami magyar. Ami miatt esetleg a műértő külföldi turista tágra nyílt szemmel rója a Nemzeti Galéria folyosóit, hiszen az egyedi magyar képzőművészet kincseit nem találja meg Európa vagy a világ híres képtáraiban, pedig oda valónak érzi. A magyar történelmi borvidékek kiváló alkotásait végigkóstolva hasonló okokból a szája marad tátva, és nem érti miért nincsenek ott ezek a borok a világ minden táján a komolyabb vinotékák felső polcain.

A magyar képző- vagy zeneművészet nem attól magyar, mert okvetlenül megjelennek benne népi motívumok, hanem mert történelmünk, érzelemvilágunk, hagyományaink egyedi kontextusában született művekkel szolgálják az emberiség örök értékeinek, alkotásainak világát. Feloldódva a nagy nemzetköziségben erre nem lennénk képesek. A magyar borban is meg kell jelennie történelmi hagyományainknak, érzelemgazdagságunknak, és vissza kell tükröződnie egyedi földrajzi és biológiai adottságainknak. A Magyar Bor Akadémia egyik feladata, hogy ráébressze a társadalom széles rétegeit, és mindenekelőtt a politikai döntéshozókat, hogy a magyar borkultúra támogatása, népszerűsítése nem csak gazdasági érdek, nem csak magyar érdek, hanem egyben magyar kötelesség is az emberiség kultúrkincseinek időtlen tárháza felé. Ez a politikai támogatás alapvetően szükséges ahhoz, hogy a magyar borászat elvégezhesse feladatát: Szólhasson hozzánk, a hazai lelkes fogyasztókhoz, egyedi katartikus élményekkel járuljon hozzá lelki fejlődésünkhöz, és reális nemzeti önértékelésünk visszanyeréséhez. Ugyanakkor szolgálhassa a nemzetek feletti örök értékek világának folyamatos épülését is, többek között olyan alkotásokkal, amelyeket csak mi magyarok tehetünk hozzá az emberiség borkultúrájához.

Budapest, 2012. november 30.

                                                                                                         Dr. Freund Tamás

SÁNDOR!

Zavarban vagyok, hogy szólhatok-e hozzád? Írhatok-e neked? Te már szóltál hozzám nagyon erősen, akkor tizenkét éves lehettem, és azóta is visszhangzol bennem. Részem vagy. Így aztán - remélem - nem fogod szemtelenségnek venni, ha tájékoztatlak az itt és azóta történtekről. Sőt, meg is mutatom neked, hogy most mi van itt.

Te akkoriban ellentmondást nem tűrően szembementél az egyetlen létezőnek hitt világiránnyal, számodra anyád-apád szlovákságánál sokkal fontosabb volt magyarnak vallani magad. Szabadság és magyarság közé egyenlőségjelet tettél.

Ma már senki nem tartja számon a kortársaidat. Csak téged és a hozzád hasonlókat süvegeljük meg. Bocsánat a tegezésért, az öregebb jogán teszem ezt.

Úgy döntöttem beavatlak az azóta történtekbe, néhány számodra különösnek, talán felfoghatatlannak tűnő dolog megmutatásával.

Emlékszel, hogy gyalog tetted meg a Pest és Debrecen közti távolságot. Egy egész hetedbe telt.

Most figyelj Sándor! Budapestről Debrecenbe menni vonattal három óra. De csak azért tart ilyen sokáig, mert lopják a közös pénzt, és nem marad elég modernizálásra.

Azt hiszem a vonatról már lehetett fogalmad nemcsak nyugati lapokból hónapokkal később átszűrődött hírekből, de Vác és Pest közt már zötyöghettél is egyet csigalassan.

Autóval, ha beletaposunk a gázba nem telik többe két óránál lejutni Debrecenbe. Télen, nyáron.

Azt kérdezed, hogy mi az, az autó? Öt ember ülhet bele, van egy kulcsa, amit az autó vezetője bedug egy kis lyukba és ettől az autó elindul, megy, kerekeken gurul.

Neeem, dehogy is! Nem lovaskocsi! Motor hajtja. Azért autó, mert önjáró, magától megy.

Hadd ne ragadjak le ennél, van még bőven mondanivalóm, neked meg felfedezni valód. Engedd szabadon a fantáziád, mint amikor a Dalt írtad. Visszatérve az autóra, lényegében csak bizonyos emberek, a mérnökök értik a működését az autónak. Mi csak használjuk. Mert olyanra csinálják, hogy mindenki tudja működtetni.

Azt mondod forradalmi az autó? Az bizony! Bár most kezd egyre inkább romboló lenni. Miért romboló? Mert büdös, ami kijön belőle. Nem egészséges belélegezni.

De várj! Ennél mondok még izgalmasabbat! Mobiltelefonálunk. Mi az, mi az? Légy türelmes! Elmondom a lényegét. Van egy kis tubákosszelence méretű doboza mindenkinek és azt a füléhez tartva beszél egy másik emberrel, mondjuk mintha te Debrecenből felhívnád anyádat a tyúkja mellett Kiskörösön, mert tegyük fel, neki is van ilyenje és ezen keresztül tudtok beszélni.

Azt mondod, ez is forradalmi? Bizony az! Már el sem tudjuk képzelni az életünket nélküle. Tudtam, hogy érteni fogod. Ha valakinek, akkor neked értened kell, amiről magyarázok, mindig előtte jártál a kortársaidnak. Érezted a történések lényegét. A felfele húzó spirált.

Sokszor fagyoskodva gyertyafénynél kellett írj. De tetted a dolgod. Dideregve írtad az Egy telem Debrecenben-t, is. Emlékszel? Persze, hogy emlékszel.

Sőt mondok még vadabbat, internet is van.

Az mire jó? Bizony, az még sokkal forradalmibb. Össze van minden ember vele kötve.

Nem. Nem szó szerint, csak majd mindenkinek van egy kinyitott könyv-, azaz inkább enciklopédia méretű, általában lapos gépe, ha bekapcsolod fényes. Nem kell gyertya? Nem kell! És ebbe bele tudunk írni és olvasunk is rajta. A verseidet azonnal meg tudnád mutatni másoknak, és Arany barátodnak. 

Igen. Igen! Jól érted! Azt is tudod azonnal, hogy mi történik azokban a percekben a világban. Ezzel hipp-hopp tudjuk, mit csinálnak a franciák Párizsban, vagy a labancok Bécsben. Mert itt aztán nincs cenzúra. Bár itt-ott próbálkoznának. Persze, hogy mit írsz vagy gondolsz az a te felelősséged. De erről majd legközelebb.

Ugye micsoda forradalmi dolgok?! Autóval járunk, telefonon beszélünk egymással, ha távol vagyunk egymástól, és az internet felváltotta a nyomdagépet és ami még fontosabb kitágította az emberi tudatot.

Sándor! Ezt te akkoriban képzelted volna?  Micsoda forradalmi eszközök, ugye? Tudtam, hogy te érteni fogod a lényeget.

Bárcsak tudtátok volna ezeket akkoriban használni? Azt mondod, forradalmat csináltatok volna az egész Földön? Elhiszem rólad. De várj! Azóta a Holdon is járt ember, meg tudjuk, hogy a Naprendszerünkön túli csillagokon túl is van számtalan csillagrendszer. És valószínű élet is.

Ne! Ne mondd el a többieknek, ne okozz bennük zavart, megrémülnének! Csak a hozzád hasonló új dolgokra fogékony emberek értik ezt. Széchenyinek mondhatod. De ha a többieknek mégis mondanád, akkor csak az egyik dolgot mondd, azt is lassan adagold.

Sándor! Köszönöm, hogy meghallgattál tudom, hogy téged eztán is érdekelni fognak a forradalmi dolgok, hamarosan folytatom…

Hatalmas szeretettel irányodban

Tallián Hédi, a kárpitos lánya

Ui: Majd elfelejtettem. Jobb a magyar bor, mint valaha! 

Tallián Hedvig

LILIOMTIPRÁS A BORPIACON

Dr. MÉSZÁROS GABRIELLA válaszol Tallián Hedvig kérdéseire

- Amennyiben a bornak nagyköveti szerepet szánunk, az imént (az interjú első részében) elmondottakban keresendő az ok, hogy még nem világos, melyek azok a fajták és borok, amelyek sikerrel képviselhetik hazánkat nemzetközi porondon?

- Ez nehéz, mert minden borvidék úgy érzi, hogy az ő borai méltán képviselhetnék Magyarországot. Van is ebben igazság. Miért ne lehetne a Duna borrégióból egy szép kövidinkát, vagy izsáki sárfehért bemutatni. Lehet. De ezek kivételek, mert különleges bánásmódot igényelnek. A Duna borrégió számára a legjobb szerep az lenne, ha tiszta ízű, egészséges szőlőből készült, könnyű, étkezéshez kínált borokat adna kadarkából, portugieserből, kékfrankosból, Irsai Olivérből, cserszegi fűszeresből. De nem ezekkel a borokkal kell a világ nagy borkiállításain bemutatkoznunk. Hanem olyanokkal, amelyek a világ más szegletében meg sem közelítik azt a minőséget, amit a magyar példa tud. Egyértelmű, hogy a természetes édes borok terén Tokajnak nincs versenytársa. Az más kérdés, hogy ezt a potenciált, hogyan tudjuk érvényesíteni. Bármilyen természetes édes borral kóstoljuk is össze, nem kérdés, hogy ezzel az egyensúllyal, koncentrációval és egyediséggel egyetlen más borvidék nem tud versenyezni a világban. De sok, vulkánon termett száraz fehér borunk, vagy az egri területek száraz fehér borai, szintén kiemelkedőek, nem beszélve a badacsonyi, csopaki gyönyörűséges rizlingekről, szürkebarátokról, kéknyelűkről. Ezekkel érdemes komoly helyeken megjelenni. Az más lapra tartozik, hogy kevés van belőlük. Ezen boraink számára meg kell találni azokat a helyeket a gasztronómiában, ahol magas színvonalon - árán és értékén - lehet őket bemutatni és értékesíteni. A legelitebb kategóriában!

Vörös boraink közül egy szép szekszárdi kadarka, vagy egri-, szekszárdi bikavér zseniális márka lett volna, ha nincs az a szerencsétlen negyvenévnyi törvényen kívüli állapot. Érthető, ha a termelők nem rajonganak azért, hogy Egri Bikavér néven hozzák forgalomba a boraikat, amíg négyszáz forintos bikavéreket lehet kapni a boltokban. A két-, illetve háromszintű Bikavér szabályozás fog majd ezen segíteni. Bízzunk benne. De mire a svéd, vagy a norvég piac megérti, hogy bikavér név alatt komoly borok is kaphatók, addig eltelik még néhány év, vagy évtized. Villányi tanninhangsúlyos boraink és ezek termőhelyeinek sorsa is jó irányba fordult. Kiderült, hogy az agyonhordózott, tanninhangsúlyos borok nem keresettek már a világban. Könnyebben érthető borokat keresnek, és Villány erre is tökéletesen alkalmas. Az egyediségnek kell előtérbe kerülnie, a különleges talajadottságokkal színesített fajtakarakterrel. Sok komoly villányi pincészet fordult már a kiegyensúlyozottabb, gyümölcsös borok felé. A hordóhasználatot és a szüreti időpont megválasztását viszont még jobban át kellene gondolni.

- Több ezer diák került ki a borkollégiumból, ennek milyen hatása volt a magyar boréletre?

- Ezt nem az én tisztem elmondani. Kétségtelen, hogy nem telt el eredmény nélkül az elmúlt húsz év. Férjemről mondhatom, hogy minden, ami a bor körül idehaza történik, ahhoz köze van. Az év borásza választástól, az első borleírások újságban történő megjelentetésén át, az első borüzlet berendezéséig. Az iskola első tanfolyamát 1991-ben a Gellért Szállóban tartottuk, akkor még vendégelőadókkal. A diákok közül Malatinszky Csaba, akkor már kimagaslott és ma a borászatban megkerülhetetlen név. Csizmadia András tanár úr egyik könyve előszavában írja le, hogy valahol, mind Rohály tanár úr köpönyegéből bújtunk elő. Én magam is őt követtem, az ő bor iránti érdeklődésének kibontakozása után néhány évvel később akasztottam szögre ügyvédi hivatásomat. De úgy gondolom, nem kell méricskélni és pöffeteg angyalok módjára üldögélni a babérjainkon, bőven van még tennivaló. Egy biztos: a tudást, amit megszereztünk, nem szeretnénk magunkban tartani. Át szeretnénk adni belőle minél többet, és ha néhány embert sikerül beoltani a bor szeretetére, akkor már nem volt hiába ez a húsz év.

- A világ borenciklopédiáinak szócikkei illetve az évről-évre megjelenő Borkalauz és magyar bortankönyvek kötődnek a nevükhöz. Ehhez a lelkes már-már levéltárosi szorgalomhoz mi adja az alapokat?

- Elsősorban a kíváncsiság. Életkorunktól függetlenül, szeretnénk egy kicsivel még tájékozottabbak lenni, és haladni előre a világgal. Szeretnénk, ha a Kárpát-medence szőlészeti-, borászati potenciálja előbb-utóbb gyakorlati szinten is megjelenne. Ha külföldön járunk és új módszert, stílust, megoldást találunk, amiről azt gondoljuk, hogy érdemes lenne itthon is elterjeszteni, azonnal beindul a hangyaszorgalom és újra munkához látunk. Minden évjárat más, ezért évente minden bor más-más arcát mutatja. Ha egy nap negyven-ötven bort végigkóstoltunk is, ha bekerül a házba egy olyan palack, aminek a tartalmát nem ismerjük, az előbb-utóbb kinyílik. Ezt nem lehet megunni és abbahagyni.

- A kóstolás intenzív szellemi munkát feltételez. Ön kiváló kóstoló hírében áll. Mi szükséges ehhez?

- Hogy jó vagyok-e, azt nem tudom. Sok bor van viszont, amire már tudok emlékezni, és ez alapvető. Az iskolában azt szoktuk mondani, hogy a tudatosan kóstolt háromezredik bor után már bátrabban mondhat véleményt az ember. A kóstolás valóban komoly szellemi munka. Először is érzékszerveinknek fiziológiai értelemben tökéletesen kell működnie, de ha csak ezeket vennénk figyelembe, akkor, ahogy Rohály tanár úr mondja, a legjobb borkóstoló a vadászkutya lenne. Évek alatt ki kell alakítani egy kartoték rendszert a fejünkben, amihez mindig vissza lehet nyúlni. A világ standardjait - különösen prémium kategóriában - feltétlenül meg kell ismerni. Ha nem tudjuk, mi az a csúcs, amit el lehet érni, nem fogjuk tudni megítélni az új tételeket sem. Ezért mondjuk mindig, hogy a borkóstolás valójában komoly szellemi teljesítmény. A végeredmény az agyban dől el.

Nagyon sokat kóstolok. A magyar borvidékek borait már a nyolcvanas évektől, a kezdetektől elraktároztam a fejemben. Ha megkérdezik, hogy Györgykovács Imre 1990-es furmintjára emlékszem-e, azt kell mondjam: igen. A rendszeres és tudatos kóstolás során kialakulnak a bármikor előhívható ízek, illatok, érzetek az adott borról, fajtáról, termőhelyről. Ehhez az adatbázishoz visszanyúlva, és ehhez mérten tudjuk a kóstolásra kerülő borokat minősíteni. A nemzetközi kóstolói standard a bor fő alkotórészeinek egyensúlyát részesíti előnyben.  Fehérborban a savak és alkoholtartalom, vörösnél tannin és alkohol tartalom a meghatározó.  Édes boroknál legalább ilyen fontos az egyensúly, a savak és maradékcukor mennyisége, minősége, egymáshoz való viszonya. Csak ezt követi a bor legkönnyebben változó része, az aromatika. Sokszor a fiatalok elhamarkodottan az aromatika alapján értékelik a borokat, de a bort az alapvető összetevői határozzák meg, nevezetesen a savkarakter és mindaz, amit a bor alkotóelemeinek nevezünk.

- Lehet még mutatni Önnek műremeket?

- Persze. Hisz minden évjárat más. Régebbi tételek is mutathatják új, korábban nem ismert oldalukat. Akik hozzánk járnak kóstolókra, azok tudják, nem csak az aktuális kínálatot kóstoljuk, hanem régebbi tételekhez is visszanyúlunk. Nemrégiben egy kékfrankos kóstolónkon gyönyörű Weninger kékfrankosokat vettünk sorra, az egyik 1999-es a másik 2001-es volt. A 2004-es évjáratból St. Andrea Kovászó Chardonnay-ja és Jásdi István fehér Ranoldere épp úgy most a legtetszetősebb, mint sok más fehérbor. De említhetném Szepsy István borait is 2003-ból, vagy nagy kedvencemet a Mandolást. Azért, mert megkóstoltunk valamit x évesen az nem jelenti, hogy ugyanaz ne tudná két év múlva még szebb arcát mutatni. A hazai piacon folyamatos liliomtiprás zajlik, mert a boraink jelentős részét túl fiatalon fogyasztjuk el. El sem jutnak sokan odáig, hogy a borokat a legszebb állapotukban kóstolják, és ez nagy baj. Egy nagy bor életében minden előadás más. Más a közönség, mások a körülmények, mások az illatok, zamatok, így a bor más és más rétegét tudja mutatni a kóstolóknak. Számomra ez épp oly fontos, mint ötvenhatodszor megnézni egy operát.

- Tud jó ízűen inni?

- Bizony tudok.

 Tallián Hedvig

A politikai közélethez hasonlóan bő két évtizede a borászatban is markáns változások indultak el, új ízeket adva mára az egyre szélesedő táborral rendelkező kifinomult fogyasztók szájába. A siker, még ha nem is felhőtlen, nem mehetett volna végbe szakavatott műértők nélkül. De lezajlott már az átfogó érdekeken alapuló rendszerváltás a szőlészet- és borászat területén? A műértők közt kimondatlanul is legtekintélyesebb borértő DR. MÉSZÁROS GABRIELLA, akit mindezek mellett a személyes életpálya módosításról is kérdezi Tallián Hedvig.

I. rész

KÖNNYBE LÁBADÓ SZEMEK

- A rendszerváltás körüli években külföldi éttermekben és pincészetekben járva vették észre, hogy valami nem stimmel a magyar borral. Ebből a tapasztalatból született meg a Borkollégium, sőt jogászi pályáját is feladta a bor ügyéért. Bátor lépés.

- Nem minden előzmény nélkül való, hogy a bornál kötöttem ki. Világ életemben szerettem főzni. Anyám pedig - mivel nálunk mindig jöttek-mentek a vidéki rokonok, vendégek -, rengeteget főzött. Fűszer repertoárja pedig nem merült ki a só, bors, paprika háromszögben. Sütőnkben és tűzhelyünkön állandóan sült, fortyogott valami. Már ekkor megfordultak nálunk olyan borok, amelyek egy-egy eldugott hordóból, a pincemester saját fogyasztásra szánt készletéből kerültek asztalra. Később - amikor férjemmel a Balaton-felvidéken elkezdtük járni a kis pincéket -, derült ki, hogy léteznek jó borok az üzletek polcain kínáltakkal ellentétben, csak ezek nem jutottak el a budapesti éttermek asztalaira. Sőt, igényesebb konyhát vivő helyek is léteztek, de jó bort nem adtak az ételeik mellé. Ekkorra pedig már saját kis szőlőnkben az alapműveleteket is megtanultuk.

Emlékszem, hogy 1989-ben a magánpalackozók első találkozóján, Nagycenken mekkora örömmel vették a villányi termelők – Gere Attila, Tiffán Ede, Bock József – férjem, Gábor intelmeit és meg is fogadták őket. Ezt már osztrák termelőknél szerzett tapasztalatból tudtuk megtenni. Ami a jogászságot illeti, mérhetetlenül hálás vagyok, mert két gyönyörű szakmát kaptam. Az ügyvéd-lét sem volt rossz, de a bor ügye azért jóval többet adott számomra egy hivatásnál.

- Az édesanyai konyhából hozott tapasztalataiból arra következtetek, hogy a főzésnek komoly tisztelete lehetett a családjukban?!

- Valóban, hisz mind a mai napig túlságosan is szeretünk enni. De meggyőződésem, hogy nem az evésért magáért történik a sütés-főzés hanem, hogy körülüljük az asztalt. Akik megtehetik, hogy másokat vendégül lássanak, azok számára én ezt kötelezőnek is tartom. Persze kellő alázattal! Nem kivagyiságból. Az asztalnál lényegesen többről van szó, mint evés-ivás. Sok téma csak fehér asztal mellett kerül elő, akár családban, akár baráti körben. Az étkezésnek komoly társadalmi szerepe van és kellene, hogy legyen.

- Az elmúlt rendszerben standardizálták az éttermi ételeket is és az otthoni vasárnapi ebédet, a választék nagyjából rántott húsban és marhapörköltben merült ki. Ehhez kapcsolódott az édes vörösbor. Oszlóban van már a borhomály, kinőttük az édes vörös ízlésficamot?

- Növögetjük. De sajnos, ahol még mennyiségi borfogyasztás is van, ott lelkiismeret-furdalás nélkül használják a műanyag poharat és az édes vörösbort, nem beszélve az édes pezsgőről. Le vagyunk maradva! Az osztrákok, a glikol botrányuk után, rengeteg pénzt és energiát öltek az oktatásba. Miért? Hogy igényes fogyasztóréteget neveljenek, akiknek el lehet adni a komoly minőségű helyi borokat is. Irigylem azt a burgenlandi települést, ahol az új bor kóstolására meg lehet tölteni hat-nyolcszáz fős sátrat. Valljuk be, az újborok, pláne a friss, erősen savhangsúlyos burgenlandi zöld veltelinik első megjelenése nem tartoznak a legnagyobb bor- élmények közé, mégis a közösség - az, hogy a bor ilyenkor valóban köz-üggyé válik - nagyon fontos.

- A közösségteremtő erő itt nagyobb, mint az élvezeti érték.

- Abszolút. Irigylésre méltó, ahogy a szomszédos falvakból átjönnek az emberek és komolyan megkóstolják a legújabb termést. Szót váltanak, beszélgetnek. Nem fúlnak részegeskedésbe ezek az események, hanem ez egy természetes közeg, ahol a bor a fő téma. A bor nem attól lesz kultúrjavaink egyike, hogy kiírjuk a város határába: „ez a város a bor városa”, hanem attól, hogy az embereket érdeklik a bor körüli történések, ami beépül a hétköznapokba és az ünnepnapokba egyaránt. Témává válik. Mi magyarok bortermelő nemzetnek tartjuk magunkat, de ezt mégis elfelejtjük, mert a legalsó rétegekből hiányzik a kellő hozzáállás és a borszeretet. Miközben a háború előtt a magyar lakosság még másképp volt kódolva.

- A villányi nagyok voltak a hajtó motorja a magyar borrendszerváltás kezdetének. Használhatjuk ezt a szót a magyar borászatban lezajlott változásra? A borászat elhúzott a politika eredményeihez, állapotához képest?

- Bor terén jobban állunk. Több minden történt a borágazatban, a politikában sokkal több feltárni való lenne még. Más kérdés, hogy ha lett volna olyan irányítás, amely Magyarország helyét és szerepét a világ bortermelésében meghatározza, akkor máshol lehetnénk. Sok szép ültetvény született, de csupán az 1990-es évek végén. Ha a termelőink már egy évtizeddel korábban olyan fajtaváltozatokból és körülmények közt tudtak volna dolgozni, amit a mai minőségi piac megkíván, akkor az a tíz év nem lett volna elvesztegetett idő. Persze sok jó dolog történt, mert az elmúlt húsz év alatt kiderült, hogy borvidékeink mire képesek. A számbavétel, a potenciál felmérése megtörtént. De, hogy a legjobb fajtaszerkezet és a legjobb stílus megvalósuljon az még az egyes borvidékeken belül döcögősen megy.  A kilencvenes években még senki nem gondolta át, hogy a bordeauxi fajtákat melyik termőhelyre célszerű telepíteni. Nem egyedi példákra gondolok, amelyek akár Sopronban akár Egerben gyönyörű cabernet alapú borokat jelentenek. Az iskolában is azt tanítjuk, hogy az egyes borvidékekről úgy kell gondolkodni, hogy a nagy átlag minden évjáratban, a gyengébben is képes kijelölni egy borvidék határát, képességeit. Ez alapján célszerű meghatározni, hogy adott helyen melyik szőlőfajta telepítése az ideális. Ha innen közelítünk, akkor a cabernet-knek sem Sopronban, sem Egerben nincs igazán keresnivalójuk. Ez nem azt jelenti, hogy ne emlékeznénk könnybe lábadó szemekkel Lőrincz Gyuri első cabernet franc-jaira vagy, hogy Luka Enikő cabernet-je ne lehetne első egy cabernet kóstolón. Kivételek mindig akadnak. De egy borvidék stílusát, fajtaszerkezetét nem innen kell felépíteni. Egyelőre az origo egyes termőhelyeinken rosszul van meghatározva, és ez az oka a sok félresikerült bornak.

 Tallián Hedvig

Az interjú II. része hamarosan következik… 

Kezdjük úgy, hogy sznob vagyok, jó értelemben. Ezt persze csak én állíthatom magamról. Már az általános iskolában is ragaszkodtam a minőséghez. Finnyás voltam. Ez édesanyám főztje miatt alakult így, túl jól főzött és főz mind a mai napig. Nem csoda, hogy utáltam a menzán adott moslékot. Így a többiekkel ellentétben, én nem is jártam közös moslékevésekre. A konyhás donnák ugye délutánonként hazacsórták a tökfőzelék hozzávalóinak egy részét, látványosan megrakott szatyraikban.

Tehát édesanya valószínű elrontott kislány koromban, mert az anyai főzttel vette kezdetét a minőség felé orientálásom. Nálunk nem volt soha vegeta. Aztán bort - komolyat és lenyűgözőt - először Szepsy Istvánnál volt szerencsém inni. Elég magasra lett helyezve itt is a mérce.

Ennyit elöljáróban a Kopár ügyhöz. A minap ugyanis két üveg Kopár lehelte ki lelkét legnagyobb örömömre – örömünkre, mert oly nagylelkű vagyok, hogy megosztottam.  Elegem lett az őrizgetésből. Kicsit tipródtam, hogy jujujjj oly soká dédelgettem, nem kéne pazarolni, mégiscsak kettő van belőle. Aztán nagy elszánással úgy döntöttem, kiapasztom Kopár készletem. Bedobom őket a kvantum térbe messze futó jó rezgéseket kelteni.

Ezzel a lendülettel, nagy büszkén mindkét bor esetében ki is posztoltam a nagy bornyitást.

Az első egy 2002-es volt Kopár volt, ezt születésnapi ajándékba vittem. Némi hátsó szándékkal, hogy nemcsak a borízlést javítom, de magam is közelebbi kapcsolatba kerülök vele, ha már ilyen sokáig őrizgettem. Tehát nyitás után posztolás. Jöttek is a lájkok, meg a köszönések, hogy még ilyet és hujj-uj-ujjj!!! De jó, és de csodás! Pusztán a Kopár hírneve és felbontása is, a bor élvezetében nem részesülők figyelmét is felkelti. Micsoda bor!A 2002-esről nem írtam semmiféle feljegyzést, csak az addig beavatatlan arcokon látszott az öröm, hogy egy bor ilyen kereken simulósan gyönyörű is lehet. És még mindig tart az íze, még mindig, még mindig… E helyütt jegyezné meg Rohály Gábor tanár úr, hogy ugye a Wine Spectator vakkóstolásán is elkápráztatta az avatott borértő közönséget. Ez a Kopár!

Aztán a 2003-as nyitását is kiposztoltam. Erre is megérkeztek a lájkok, és egyúttal egy kérést is kaptam. Egy ifiúrtól jött a kérés, aki az agyonsztárolt villányi borokkal szemben dacosságot mutat, mint írta magáról. Kérte, hogy számoljak be a borról, ha már kibontottam. Válaszom első része meg is született LÉGYOTT című írásomban. A válasz második része pedig a 2003-asról, íme:

Nem lehet nem előrevetni, hogy Gere Attila a legnagyobb évjáratának tartja. Mint azt a bevezetőben jeleztem, már gyermekként szerfelett szerettem a kimagaslót. És így maradtam. Röviden a borról: látványra rozsdás széli elszíneződést tapasztaltam, illatában pedig narancsos, eukaliptuszos, csokis jegyeket fedeztem fel rövid dekantálást követően. Megjegyzem a csodás narancsosság érett Észak-Rhone Syrah-kat idézett fel bennem londoni életemből. Némi késéssel a narancs után erdőavar jegyek is felbukkantak. Bő óra teltével pedig karácsonyi gyümölcskenyér fűszerei fahéj, szegfűszeg helyezkedtek előtérbe, csokival és sűrű szilvalekvárral karonfogva. Mindez ízben is megjelent, de társult mellé némi husáng is. Úgy éreztem, hogy a fa még mintha nem simult volna teljesen belé. Lényegében őrizgethettem volna még a bort, bőven volt benne potenciál, no de, ha az ember kedveskedni akar egy vörösbor ivónak, akkor nem teketóriázik, hanem nyit. Borászaink kis azt tanácsolják: Nem őrizni! Inni!

Sőt, fokoztuk az élvezeteket, a nagy bor mellé egy hirtelen ötlettől vezérelve egy chilis fekete csokoládét is kivetkőztettünk celofán papírjából. A csoki-bor párosításon fanyalgóknak innen üzenem nagyszerű volt a Kopár is, a chilis csoki is, a kettő együtt, amint táncolt a szájban szintén sok csillagot érdemel.

 Mert a minőségre szoktatás otthon kezdődik. Köszi Édesanya!

 (2012. okt. 27-én kóstolva)

 Tallián Hedvig

(Jegyzet a jegyzet elé: Édesapa! Cenzúrázni akarnak!)

Nem mindegy, milyen a szülés. De ez, máris látszik, nehéz lesz! A négy gyermekes édesapát, a köztársasági elnököt is elérte a „szülés” témaköre. Határoznia kellett az otthonszülés elkötelezett művelője, dr. Geréb Ágnes ügyében: döntése azonban még nem lezárt. De lássuk a hangulatot, amelyben világra kell hozni a gyermeket.

Jöjjenek a szülés körüli hangulat morzsák!

Három gyermekes, magasan képzett családapa meséli kollégáinak - kávézás közben - gyermekei születéseinek körülményeit. Az első gyermek császármetszéssel jött a világra, kórházban. A másik kettő otthon született, háborítatlan, természetes módon. Az apa is boldogan kivette részét a nagy eseményekből. Kollégái, nőtlen, gyermektelen férfiak -  jogászok - néhány mondat után félbeszakítják, vitatkoznak. Ők jobban tudják, miként kell szülni. A három gyermekes apa nem hisz a fülének! Inkább nem vitatkozik. Mosolyog.

A parlamentben a hon a t y a  négy-öt gyermek megszülésére utasít, engem is. Szülő képes korban lévő nőtársaimmal egyetemben megkapjuk a „gyengéd”, „szeretetteljes” ukázt, melyről az ötvenes évek kommunistáinak, azok közül is Ratkó Annának máig ismert jelmondata jut eszembe, azaz: asszonynak szülni kötelesség, lánynak pedig dicsőség.

A gyermekvállalásra való hajlandóság gyengülését, és okait, most nem taglalnám de a kórházi körülményeket sem, inkább lássunk még egy példát a szülés körüli közhangulatra.

Egy reggeli rádióműsorban a férfi műsorvezető élő adásban magára kapcsoltatja a férfiak számára készült, szülési fájdalmakat előidéző gépet. A műsorvezető hangja erőtlenedik, ahogy testén feljebb és feljebb kapcsolják az erősséget. Nyilvánosan úszik az izzadságban a fájdalomtól. Amikor leveszik a gépről, minden tisztelete a nőké.

Az én szüleim természetes módon, otthon születtek, a huszadik század negyvenes éveiben, én viszont már egy szülőotthonban jöttem a világra, a hetvenes években.

Ellentmond az elmúlt évezredek gyakorlatának, és embertelen, hogy a szülő nő nem irányíthatja a saját szülését. Nem választhatja meg sem a helyszínt, sem a számára legkényelmesebb, legmegfelelőbb testhelyzetet, hogy világra hozza gyermekét. Kutatások bizonyítják, hogy gyorsabb és biztonságosabb úgy szülni, ha a szülő nő irányít.

Kíváncsian kérdezem: az elmúlt évtizedek folyamán hogyan válhatott fontosabbá a vajúdó nőnél, az orvos, és kényelme.

De mondanom sem kell, ma már, mint minden ez is természetellenes, művi és pénz irányított. A születésnek is megvan az előre megállapodott tarifája. Miközben az esetek nyolcvan százalékában otthon, természetes módon megszülethetne a kicsi. Épségben, egészségesen.

Jó hír, hogy Nyugat-Európában növekszik az otthon szülések száma, az Egyesült Államokban pedig nem is merték törvényileg tiltani. Sőt, ott már az orvos nélküli, csak bába segítségével zajló kórházi szülések száma is egyre növekszik. 

Nálunk egyelőre abban van a „haszon”, ha a gyermekre vágyó fiatal nőket, a fájdalom és komplikációk miatt, hiszterizálják. Azonban a józan ész, azt követeli, hogy a szülő nő fájdalmában rejlő őserő megkapja a legnagyobb tiszteletet.  Adassék meg a nőnek a jog és a lehetőség, hogy eldönthesse: hol, hogyan és kiknek a társaságában kívánja világra hozni gyermekét.

Persze idáig eljutni nehéz szülés lesz.

Tallián Hedvig 

„Ismert származású mangalica termékek” E fura felirat áll az elárusító pult felső sarkában. Lenn a pulton pedig formás kolbászkák hevernek. Mellettük halomba pakolt, csillogó testű szalonnák, s e pompás társaságot sóban fürösztött sonkák teszik ellenállhatatlanná.

Ötven körüli, nyáriasan öltözött hölgy lép a pult elé. Komolyan méregeti a választékot. A pult mögött az eladó úr vidáman karikázza a kóstolónak szánt kolbászt. Megbök egyet, s a kése hegyén örömködő karikát az asszonynak kínálja. A hölgy a falat után nyúl. Megszagolja s bekapja. És amint ráharap, szemei felélénkülnek, egész teste mosolyog. Előbb szigorú arcát átrajzolja az élvezet.

Szüret előtti e pillanat. Mád határában a kis, spontánul szerveződő termelői piacon állunk, a fényben úszó Tokaj-Hegyalján. Ide hozzák portékáikat a közeli termelők.

Könnyű ez a vasárnap, amint a Nap beragyogja a vidéket.

De mi az, hogy „ismert származású mangalica termék”? Elég szokatlan e megjelölés. Nemrégiben ugyan bevezették a piacra a magyar termék, magyar származású termék, magyar készítésű termék jelzést. De ember legyen a talpán, aki az azonos színekkel kombinált logókat észben tudja tartani. Persze jó, hogy van ilyen megkülönböztetés. Viszont annál soha nem lesz semmi jobb, mint közvetlenül termelőtől vásárolni. Az élelmiszer mégis csak bizalmi termék. Nemde? Sem különféle kereskedők nem okvetetlenkednek bele az eladási folyamatba, sem adalékanyagokat nem boríthatnak bele ismeretlenek az ételbe. Csak maga a termelő és a terméke. Mint anya és gyermeke. Itt harmadik fél nem jár jól. Csak a vevő és a termelő. Ez a bizalom!

Feltételezem az idillt, s közelebb lépek az eladó pároshoz. Faggatózni kezdek. Ők valóban egy pár  férj-feleség - eredetileg szobafestő és pedagógus - , s maguk készítik  teljes háromgenerációs családi összefogásban ezeket az ínycsiklandó mangalica finomságokat. Kobzosék ünnepnapot, hideget-meleget nem ismerve tenyésztik  sertés csordájukat. Folyton dolgoznak.

S míg ezt megtudom, nekem is nyes egyikük egy karika kolbászt. Megrágom a falatot, s érzem, hogy az előbbi szigorú hölgy arcáról mi törölte le a komorságot. A mangalica kolbász kimondhatatlanul boldogságos íze.

S míg élvezem a fenséges falatot, nézem a házaspárt: egyszerre szépek és jók. Látszik rajtuk. Egyszerűen látszik. A férfi jó kiállású, a nő pedig szép, szemeikből jóság sugárzik.

A nyolcvanas évek végén az asszony édesapja először a csibetartásban kereste a boldogulást, majd libákra váltott a család, de megszenvedték azt. S míg sorolja, az asszony szeme megtelik könnyel. De a nagy család bízott saját erejében s végül a kényszer hozta a mangalica tenyésztést, de jól döntöttek. Munka van bőven, nem nyögnek, nem szitkozódnak. Épp ellenkezőleg. Örömmel teszik a dolgukat. Sőt, már a gyerekeik is nagy lendülettel keverik a kolbásznak valót és mennek a tanyára  papának és apának segíteni.

Büszkélkednek szorgalmas fiaikkal Kobzosék. Tanyájukon fejlődő malacaik minőségét nem csak a számban lecsengő falat íze jelzi. Állataik közül sok  a spanyol Serrano sonkává válás érdekében leheli ki lelkét.

Egy pillanatra álljunk meg! Ugye értik?! A magyar mangalica adja a híres spanyol serrano sonka alapját.

S kérdezem Kobzos urat: nincs bajuk a dögöljön meg a szomszéd tehene, malaca kórsággal? Nincsenek irigyeik?

Rám néz Kobzos úr, látom szemei könnybe lábadnak. Ha baj lenne nálunk, vagy a szomszédban, az senkinek sem jó, egymást hívjuk segítségül. Közösen gondolkodunk, mi tévők legyünk. Egyik szomszédom is, másik szomszédom is gyerekkori barátom.

Miután beavatnak életük részleteibe és bizalmukba, végül megkérdezem: mondják már meg mit jelent az, hogy „ismert származású mangalica termék”. Az annyit tesz, hogy amit itt a pulton lát kolbász formájában, arról tudom melyik malacunkból lett. Sőt azt is, hogy ki volt az anyja meg az apja.

Valóban ez a bizalom.

Kicsit több bizalmat magyarok egymás iránt! Kérem! Nem csak a mangalica kolbász ízéért…

Tallián Hedvig

Elhangzott a MKRádió jegyzet rovatában.