Jobb időket látott angol borkereskedő cég, az Oddbins karikaturistája - a Daily Telegraphot és a New York Timest is telerajzoló Ralph Steadman -, a cég fénykorában négy képkockában megrajzolta a borértő portréját. Steadman szerint az angol borértő a következőképp vizslatja pohara tartalmát. Első kocka: a lendületes vonalakkal megkreált férfi rajzfigura szemei guvadnak, amint talpas pohara mélyére kémlel. Második kocka: vöröses orra duzzad, amint szagolja a tartalmat. Harmadik kocka: hosszú szétálló ujjaival peckesen tartja a poharat, és fejét hátrahajtva öblöget. A negyedik kocka pedig: a ceruzafigura állát vakargatva mélyen elgondolkodik, amint borral töltött poharát a füléhez tartja. Ezt Steadman a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján rajzolta, amikor elkezdett hozzáférhetővé válni és beépülni az angol középosztály életformájába is a borivás. Az angol tömeg mára nem lett borértő, mert továbbra sem érti, de nagy mennyiségben issza a bort, mert megengedheti magának.

Magyarország most ér el abba a szakaszba, hogy egyre nagyobb tömegek szagolgatják, zubogtatják a borokat. Aki járt a várban a borfesztiválon ismeri a tömeget, mely pénztárcáját és életmódját tekintve elvileg a leendő középosztály derékhada lesz. Látható, hogy évről évre terebélyesedik a borszeretők tábora. Azonban szeretném hinni, hogy a borértők tábora is. Mert aki száját, orrát edzeni s általuk agykérgét barázdálni óhajtja, és nem éri be fesztiválok bódulatával, az boriskolába megy. Választék látszólag van bőven, mert gomba mód szaporodnak a biznisz buli-sulik, melyekkel az a baj, hogy csupán borszeretőket képesek kiengedni padjaikból, de nem borértőket. Mert, aki azt hiszi, hogy a borértővé váláshoz elegendő „az otthonmaradóknak cédulán megüzenem” típusú hozzáállás, hogy: Suliba mentem, ne várjatok, nem leszek józan, ez borsuli!” , az tévelygő. Igaz, hogy a világ legtutibb dolga igazoltan, iskolapadban ülve becsípni. Azok számára viszont rossz hírem van, akik a borértővé váláshoz ezt elégségesnek vélik. Tekintélyes iskolának lenni nem licence-díj megfizetésének kérdése. Tekintélyes iskola rendszerezett, mély és versenyképes ismereteket ad, az átadandó tudást a tanárok a világ bortengerében eltöltött éveik során megszerzett szisztematikus kóstolói gyakorlatukkal teszik teljessé. Utódaink számára pedig igazodási ponttá válnak az ezen intézmények által hátrahagyott hangyaszorgalommal felépített részletes és sokrétű publikációk.

Tehát aki komolyan veszi és tiszteli a bort, az előbb-utóbb rájön, a buli-suli és az oszlopos Alma Mater közötti különbségre. Mert a bor nem holmi trend és szórakozás. A bor: szakma, felelősség, bizalom, családoknak generációkon átívelő megélhetés, és mint ilyen nemzeti ügy is. Magyarországon - Angliával ellentétben - bortermelői és borértői oldalon egyaránt. Kérdés persze, hogy Angliához hasonlóan Magyarországon lesz-e széles és magabiztos magyar középosztály, melynek életmódjába nem csupán fesztiválokra korlátozódva épül be a bor, hanem a közös étkezések természetes részeként.  Bízzunk benne, hogy így lesz, mert ha igen, akkor a buli-sulik betöltik hivatásukat és az angol karikaturista rajzánál maradva annyit képesek lesznek megtanítani diákjaiknak: borkóstolásnál fülüket csak egy esetben használják, a borász szavainak hallgatására, ha jelen van. A másik hármat úgyis az Alma Mater tanárainak feladta lesz megtanítani.

Budapest, 2013. január 11.

Tallián Hedvig  

a Borkollégium végzett diákja (Pasarét)

a WSET Diploma kurzusának egykori hallgatója (London)